BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Javuló dunai víz

2009. szeptember 1. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az érdi szennyvíztisztító telep rekonstrukciója és bővítése eredményeképpen közel 80 ezer lakos élhet majd egy tisztább és egészségesebb környezetben, valamint javul a befogadó Duna vízminősége és a térség felszín alatti vízbázisának környezeti állapota is - mondta el a nagyprojektet bemutató tájékoztatón Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter. (Érd és térsége sérülékeny környezetű vízbázison helyezkedik el, így a csatornahálózat bővítése és a jobb minőségű tisztított szennyvíz a környezeti állapotnak is használ.)
A 31,3 milliárd forintos beruházással Érden, Tárnokon és Diósdon a helyi csatornázottság aránya 95 százalékra nő a 30 százalék alatti korábbi szintről. A beruházás során megépítenek 431 kilométer új szennyvízvezetéket, felújítanak 9 kilométernyi már meglévő csatornát és 86 átemelőt is építenek, illetve rekonstruálnak. Az új telep 35 ezer négyzetmétert foglal majd el, kapacitása pedig eléri a napi 15 ezer köbmétert. Kiépül a biológiai tisztítási fokozat és a tápanyag-eltávolítás is megoldott lesz.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet