A jegybank monetáris tanácsa a papírformának megfelelően, 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, pedig tegnap a jó nemzetközi hangulat következtében a piacon már egy újabb 100 bázispontos vágást is elképzelhetőnek tartottak. Az ülésen azonban fel sem merült a júliusi, 100 bázispontos vágás, csak az 50-es és a 75-ös, végül - ahogy Simor András jegybankelnök elmondta - túlnyomó többséggel döntöttek a fél százalékpont mellett. Az elemzők is inkább mintha az óvatosság mellett foglaltak volna állást. A kilátásokat tekintve még mindig kétséges, hogy meddig teszi lehetővé a kedvező befektetői hangulat, hogy a forint kevésbé érzékenyen reagáljon az alapkamat csökkentésére - reagált Orosz Dániel, az AXA stratégiai tanácsadója. A legnagyobb magyar banknál úgy vélik, még mindig törékeny a globális környezet és az infláció oldaláról sem zárhatóak ki meglepetések.
