A Sziget fesztivál napi látogatószámát 70 ezer főben maximálták a szervezők, múlt pénteken - főként a Prodigy nagyszínpadi szereplésének köszönhetően - telt ház volt, olyan azonban nem fordult elő, hogy valaki emiatt ne tudott volna jegyet venni. Szombaton alig kevesebben, 69 ezren néztek ki a fesztiválra. A mínusz egyedik és az első négy napon összesen 322 ezren voltak a Hajógyári-szigeten. (A nulladik napon tartott Zene a rasszizmus ellen programot a szervezők nem számolják bele az össz-látogatószámba.) A legtöbb napijegyet pénteken adták el, hetijegyekből pedig közel 10 százalékkal vettek többet, mint tavaly. Az iroda adatai szerint az elővételes hetijegyek körülbelül 70 százalékát külföldön adták el, de külföldiek napijeggyel is érkeztek a rendezvényre. A legtöbben Hollandiából jöttek, de voltak franciák, olaszok, németek, angolok, osztrákok is; a külföldiek számát összesen 45 ezerre becsülik. Az egy hét alatt 55 helyszínen, naponta 200-250 program volt, összesen 350 (külföldi és magyar) zenekar lépett fel. Lapzártánkkor közel járt a Sziget fesztivál ahhoz, hogy megdöntse a tavalyi látogatószámot, mint megtudtuk, az utolsó napon 63 ezernél több fizető vendég kellett a rekordhoz.
