Közel ötmilliárd forintos beruházás keretében elkészült az élelmiszer-, vegyi áru, ital- és dohánytermékek disztribúciójával foglalkozó Hansa-Kontakt Kft. logisztikai központja a szegedi ipari parkban. A 28 ezer négyzetméter raktárterületű, 6,5 hektár nagyságú létesítmény saját tőkéből, hitelből és pályázati forrásokból valósult meg - írta az MTI-Eco. Kis Attila, a cég ügyvezetője elmondta: az új központban (aminek a telephelye most Szeged belvárosában található) négyezer négyzetméteres hűtött raktárt, 24 ezer négyzetméteres magasraktárt, 500 négyzetméteres kiszolgáló épületet, továbbá a második szinten ötezer négyzetméternyi irodát és szociális blokkot alakítottak ki. Az 1995-ben alapított szegedi székhelyű, magyar tulajdonú cég 2008-as forgalma 21,3 milliárd forint volt, míg idén a tervek szerint eléri a 24 milliárd forintot. A több mint háromezer partnert ellátó vállalkozásnak jelenleg 240 alkalmazottja van, ami az új központ megnyitásával fokozatosan 150 fővel bővül. A vállalat által kiszolgált üzletek bruttó forgalma tavaly 69 milliárd forint volt. A beruházástól a költségek csökkenését és a szolgáltatás színvonalának javulását várják.
