A nyugdíjasok inflációs kosárának indexe az előző hónaphoz képest ugyan 0,5 százalékponttal emelkedett júliusban, ám jóval elmaradt a teljes árindex 1,3 százalékos dinamikájától, az egy évvel korábbi adathoz mérten 5,7 százalékkal áll magasabban, míg júniusban 5,1 százaléknál tartott. Az utóbbi hat esztendőben a nyugdíjas-infláció indexe - néhány hónap kivételével - tartósan magasabb volt az általános infláció mértékénél, aminek a fő oka az eltérő kosártartalom. A fogyasztói és a nyugdíjas-árindex közötti különbség 2008 nagy részében egy százalékpont alá csökkent, majd tavaly decemberben 3,4 százalékpontra ugrott, 2009 első félévében pedig másfél százalékpont körül mozgott, júliusban viszont 0,6 százalékpontra szűkült és a következő hónapokban a különbség tovább mérséklődhet. A nyugdíjasok ugyanis az aktív háztartásokhoz képest ritkábban vásárolnak ruházkodási és tartós fogyasztási cikkeket, amelyek árai az inflációtól elmaradó mértékben emelkednek vagy éppen hosszú távon csökkennek. Fogyasztásukban ugyanakkor nagyobb súlyt képviselnek az élelmiszerek, az egészségügyi szolgáltatások, a gyógyszerek, valamint a rezsikiadások. Az energiaárak ez utóbbiba tartoznak, az élelmiszerárak emelkedése pedig korábban az infláció másik fő hajtóereje volt - mindezek miatt a következő hónapokban a mérséklődő pénzromlásnak végre a nyertesei lehetnek a nyugdíjasok, azaz számukra az általánosnál nagyobb lehet a várható inflációcsökkenés.
Az ezredforduló óta a KSH nyugdíjas-inflációt is számol, és az év végi nyugdíjkorrekciót - vagyis az utólagos nyugdíjemeléseket - ehhez az indexhez igazítják. Jövőre a nyugdíj emelésekor az úgynevezett svájci indexálás helyett új számítás jön, amelyben a nyugdíjas-infláció továbbra is szerephez jut. Ezentúl amennyiben a GDP bővülésének üteme nem éri el az évi három százalékot, akkor csak a fogyasztói inflációval korrigálják a nyugdíjak értékét, a 3-4 százalékos növekedési sávban 20-40 százalékos súllyal már figyelembe veszik a nettó keresetek emelkedését is, míg a svájci módszer csak az öt százaléknál nagyobb tempójú években kerül elő újra. A novemberi korrekció során pedig továbbra is figyelembe veszik a fogyasztói árak nyugdíjasokat érintő növekedését, a tárgyév első nyolc hónapjának adatára alapozott becsléssel.
