A BudaFest eddigi jegyértékesítései alapján van realitása a tervezett 10-11 ezres látogatószám elérésének, a központi helyszínen, az Operaházban telt házas előadásokat várunk - mondta a Napinak Ottó Ildikó, a nyári zenei fesztivált szervező V.I.P. Arts Kft. ügyvezetője. Itt augusztusban három operát (Rigoletto, Lammermoori Lucia, A sevillai borbély) láthat-hallgathat a közönség hat alkalommal, olasz nyelven. A hagyományosan három helyszínen (az Operaház mellett a Hilton Dominikánus Udvarán és a Szent István téren) igényes zenei programokat kínáló fesztivál büdzséje most mintegy 90 millió forint. Az előző években zömmel külföldi turisták látogatták, az idén azonban a szervezők bíznak a válság miatt itthon maradó magyarokban.
A V.I.P Arts többéves együttműködés keretében bérli a Operaház színpadát nyári előadásaira. Az Operaház épületét és tereit (színpad, nézőtér, Székely Bertalan terem, Vörös szalon, első emeleti nagybüfé) kibérelhetik a cégek, művészeti produkciók és forgatócsoportok. Érdeklődésük az idén sem csökkent. A bérleti díj a különtermek esetében tíz-százezres, az épületé pedig milliós nagyságrendű - közölte Herbai Mária rendezvényszervező. Ebből a tevékenységből többletbevétele származik az intézménynek, ám céljuk elsősorban a minél több opera- és balettelőadás színrevitele. A rendezvényszervezésből évente tízmilliós bevételt érnek el - tette hozzá Herbai.
Az épületet megtekintő turisták száma az idén 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, ami a gazdasági válság miatti idegenforgalmi visszaeséssel magyarázható - tudta meg lapunk az intézménytől. Évente mintegy 80 ezer látogatót fogadnak, közülük 70 ezren külföldiek. Az ebből származó bevétel - a kulturális tárca adatai szerint - 2007-ben 46,6 millió, 2008-ban pedig 43,9 millió forintot tett ki. Naponta 15 és 16 órakor, igény szerint pedig 9 és 14 órakor lehet megnézni az épületet idegenvezetéssel, hat nyelven (angol, német, spanyol, olasz, francia és magyar nyelven). Az operalátogatást a Budapesti Operabál Kft. szervezi. A teljes árú belépő külföldieknek 2800, a magyaroknak 800 forint. A látogatók az idegenvezetés mellett extra szolgáltatásokat is igénybe vehetnek: külön díj ellenében az Operaház művészei kis koncertet adnak, illetve a büfé is nyitva áll. A produkció díja egy vagy két művész közreműködésével 22, 33, illetve 44 ezer forint plusz áfa.
