A büntetőfeljelentések 2009 első félévben közel 30 százalékkal, a feljelentésekkel érintett bűncselekmények száma 33 százalékkal, a feltárt elkövetési összeg 40 százalékkal emelkedett 2008 első félévéhez képest az APEH adatai szerint - írta az MTI-Eco. Az elkövetési összeg részaránya az adócsalással összefüggő bűncselekmények körében a legmagasabb, összességében meghaladja a 18 milliárd forintot. A szerencsejáték-felügyeleti főosztály munkatársai húsz esetben tettek büntetőfeljelentést, ebből tíz esetben tiltott szerencsejáték szervezése miatt. Tavaly az adóhatóság az egész évben majdnem kétezer bűncselekményt tárt fel, 12 százalékkal többet, mint 2007-ben. A feltárt bűncselekmények elkövetési értéke 2008-ban megközelítette a 82 milliárd forintot és 157 százalékkal haladta meg az előző évit.
