A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) a Nemzeti Technológia Program első fordulójában 8,8 milliárd forintot osztott szét 20 projekt között. A forduló pályázati felhívására összesen 157 projektjavaslat érkezett be, mintegy 80 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. A kiírásra - jellemzően vállalatok és költségvetési kutatóhelyek összefogásával alakult - konzorciumok összesen öt alkategóriában nyújthattak be projektjavaslatokat. Az irányító testület elé már csak a szakmai szempontból legjobbnak ítélt negyven pályamű kerülhetett, ezekből kerültek ki a nyertes projektek. A pályázat jelentős saját forrás felmutatását követeli meg a pályázóktól. A tervek szerint a program folytatása 2009 őszén következik, a második forduló beadási határideje szeptember 28. A forduló pályázati kiírása még a nyár folyamán megjelenik, a rendszerben jelentős változások nem várhatók.
