BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A KSH felméri a magyarok nyaralási szokásait

2009. június 29. hétfő, 23:00

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken indítja el felmérését a magyar lakosság bel- és külföldi és július 1-jén a külföldiek magyarországi utazási szokásairól - írja az MTI-Eco. Probáld Ákos, a statisztikai hivatal főosztályvezetője egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a felmérés célja, hogy az információk gyűjtése és rendszerezése után kielégítse a lakosság, az idegenforgalom területén működő vállalkozások, nemzetközi szervezetek, valamint a kormányzati szervek adatigényét. Az ország 614 települése, a főváros valamennyi kerülete szerepel a népszámlálási adatok segítségével véletlenszerűen kiválasztott, 18 ezer lakáscímet tartalmazó mintában. Probáld Ákos megjegyezte, nem ismert egyebek mellett a magyar lakosság utazási intenzitása, a demográfiai jellemzők, valamint a turizmusban részt vevők fogyasztása, kiadásai és azok szerkezete. A felmérésében 570 kérdezőbiztos vesz részt, akik négy negyedéven át végzik el az adatgyűjtést. A korábbi tájékoztatás szerint a felmérés összesen 180 millió forintba kerül, amelyből 60 millió forintot a KSH, 60-60 milliót a Magyar Nemzeti Bank és a Miniszterelnöki Hivatal Turisztikai Államtitkársága finanszíroz. A közlés szerint ez a felmérés részét képezi a turisztikai szatelit számlának.

Ádám János
Ádám János

Ez is érdekelhet