Április végéig a legalább ötfős vállalkozások és a költségvetési intézmények által foglalkoztatottak száma 5,2 százalékkal, 2,651 millióra csökkent az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a KSH legújabb adataiból. Még kedvezőtlenebb tendencia, hogy amíg a közszférában - a beinduló közmunkák nyomán - átlagosan 0,6 százalékkal nőtt a létszám, addig a magánszférában 7,5 százalék volt a visszaesés.
Csak az áprilist nézve nem ennyire negatívak a folyamatok: ebben az egy hónapban a közszférában dolgozók száma 22 ezer fővel, 734 ezerre emelkedett, a vállalati szférában viszont 17 ezer fővel mérséklődött a létszám (a márciusi 33 ezres apadás után).
Az utóbbi fél évben bejelentett nagy, gépipari és más feldolgozóipari leépítések nagyban rontják a mutatókat. Jelentős mértékű, tíz százalék körüli létszámcsökkenés volt 2009 első négy hónapjában a bányászatban, a feldolgozóiparban, valamint az építőiparban, de az ingatlanügyletekkel foglalkozók száma is hét százalékkal lett kevesebb. A feldolgozóiparon belül a legnagyobb vesztes a járműgyártás, ahol az állományi létszám egy év alatt az ötödével, 18 ezer fővel csökkent, de a könnyűipar is rossz hónapokat él át.
Az Út a munkához program erőteljesebb beindulása nyomán még legfeljebb néhány ezerrel nőhet a közszféra létszáma, csakhogy ennél jóval nagyobb számban bocsáthat el dolgozókat a versenyszektor - mondta lapunknak Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. szakértője. Véleménye szerint bizonyosan lesznek még leépítések, csak abban lehet bízni, hogy azok üteme csökken. A tb-terhek júliustól esedékes csökkenése érdemben nem hat a foglalkoztatásra, mivel például az iparban a bruttó bérköltség aránya tíz százalék körül mozog, így a járulékok mérséklése egyszerűen nem éri el a munkaadók ingerküszöbét - mondta Adler, aki szerint a helyzeten csak a konjunktúra javulása változtathat.
