BUX 130931.71 -0,58 %
OTP 40900 -0,49 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az új hiánycélt már be kell tartani

2009. május 18. hétfő, 23:00

Lehetetlen feladatnak tűnt a 2,9 százalékos hiánycél idei tartása, még a július 1-jétől bevezetendő intézkedések ellenére is - indokolta a Napinak Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója a döntést, miszerint az eddigi 2,9 százalékos deficitcélt 3,9 százalékra emelték. Bár nehéz megjósolni a piac reakcióját, a szakember reméli, hogy a befektetők semlegesen állnak a változtatáshoz. A bizakodásra az adhat okot, hogy az eddigi kormányintézkedések megteremtettek egyfajta bizalmat, amelynek nagyobb a súlya, mint a módosításnak. Az egy százalékpontos emelésre az új makropálya szerinti 6,7 százalékos éves GDP-visszaesés és a kedvezőtlenebb fogyasztási és béradatok miatt volt szükség - állapította meg Akar László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. alelnöke. Egyetértett abban is, hogy ennek nem lesz jelentős hatása a piacra, mivel a befektetők már beépítették várakozásaikba a módosítást. A bizalmi indexek emelkedése, illetve a további visszaesés csekély valószínűsége reményt adhat arra, hogy a pesszimista GDP-előrejelzéshez képest enyhébb lesz az év végére a recesszió, így a hiány is kedvezőbb lesz a mostani célnál - a kutató nem zár ki akár 3,5 százalékos deficitet sem. Viszont ez a néhány százalékpontos különbség nem nyújt a kormány számára nagyobb mozgásteret, mert az EU ellenőrzései, illetve az IMF-hitelhez kapcsolódó egyéb kritériumok erre nem adnak lehetőséget. A kedvezőbb deficit egyfajta pufferként szolgálhat olyan, előre nem látott események kedvezőtlen hatásainak tompítására, mint például a módszertani, számviteli problémák. Palócz szerint sem lesz a kormánynak nagyobb mozgástere, ám a döntésnek nem is ez volt a célja, hanem hogy biztosítsa az alapot az intézkedések végrehajtásához. Mindkét szakember egyetért azzal, hogy az új deficitcélt mindenáron pontosan be kell tartani.

Ádám János
Ádám János

Ez is érdekelhet