Sem a gazdasági válság, sem az elmúlt hónapok belpolitikai eseményei és az ezzel járó személycserék sem érintik Magyarország 2011 első félévében esedékes EU-elnökségének költségvetését - mondta a Napinak Rádi Gyula, a Külügyminisztérium (KüM) EU Elnökségi Költségvetési és Logisztikai Önálló Osztályának vezetője. A magyar elnökség büdzséjének tervezését 2008 májusában kezdte el a tárca, az idei költségvetést pedig április 8-án fogadta el a kabinet, a kormányhatározat értelmében 2009 egészére 1,360 milliárd, ebből az első félévre 740 millió forint jut.
Ezt az összeget a brüsszeli Állandó Képviselet mellett az elnökség idejére szükségessé váló bérelt épület (Állandó Magyar Képviselet II.) felújítására, átalakítására használják fel, de a júliusig tartó félévben a cseh, a következőben pedig a svéd elnökség munkáját megfigyelő cserediplomaták tevékenységét is ebből finanszírozzák. Ezenkívül folytatódik az elnökséghez szükséges - informatikai, telekommunikációs és irodai - eszközök beszerzése és a logisztikai háttér kiépítése is. A 2010-2011-re vonatkozó költségvetést a KüM a nyár végéig nyújtja be a kormánynak. E büdzsé tartalmazza majd az elnökség szakmai feladatainak teljesítéséhez, a magyarországi informális rendezvények előkészítéséhez és lebonyolításához, az elnökségi kommunikációhoz és a kulturális rendezvényekhez, valamint a Ferihegyi nemzetközi repülőtér fejlesztéséhez szükséges fedezetet.
A soros elnökség összbüdzséjét nehéz előre megjósolni, de a tárca mintegy 30-40 milliárd forinttal kalkulál. A költségvetési tételek nagy részét a kezdetektől fogva euróban, a fennmaradó tételeket pedig 300 forintos euróárfolyamon tervezik, így a hazai fizetőeszköz gyengülésének hatását eddig teljes mértékben sikerült kiküszöbölni. A tárca takarékos, racionális elnökségre készül, ezt mutatja az is, hogy a tavaly elkészült első tervezethez képest több mint egymilliárd forinttal csökkentették az idei évre meghirdetett költségvetést. Az előre nem látható, váratlan események - politikai és szakmai hatásuk mellett - a büdzsére is jelentős hatással lehetnek, mint ahogy történt ez az elmúlt három félév esetében is. A tárca ezt a 2011-es teljes elnökségi költségvetés mintegy 10 százalékának megfelelő tartalék képzésével kívánja kivédeni.
