A tagok döntése alapján tegnap megszüntette tevékenységét a Reformszövetség, mivel a szakértők összefogásával létrejött szervezet úgy látja, hogy teljesítette küldetését: elkészítette, majd a döntéshozók és a közvélemény elé tárta azt a javaslatcsomagot, amelyet alkalmasnak ítél az ország gazdasági helyzetének rendezését szolgáló válságkezelés feltételeinek megteremtésére. A javaslat minden eddiginél nagyobb társadalmi vitát generált, melynek során a Reformszövetség tagjai megválaszolták a program egyes elemeivel kapcsolatos kérdéseket és felvetéseket. A szervezet munkacsoportjainak élén Békesi László, Chikán Attila, Oszkó Péter és Lőrincz Lajos állt. Ezután már a javaslatok megvalósítása a döntéshozók feladata és felelőssége, abban a Reformszövetség - politikailag független szervezetként - nem kíván részt venni. A szövetség tagjai saját posztjukon folytatják munkájukat, testületként a továbbiakban nem nyilvánítanak véleményt. A Reformszövetséget az OÉT-ben képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia volt és jelenlegi elnökei alapították tavaly novemberben. A gazdasági és tudományos élet szakértőinek részvételével létrejött szerveződés idén február végén tette le beígért gazdasági és társadalompolitikai programját az asztalra. Öt évre szóló javaslatuk alapján négy év alatt 1325 milliárd forinttal csökkentenék az állami kiadásokat.
