Az utóbbi másfél évben fokozatosan rosszabbodott a munkaerő-piaci helyzet, de csak az utóbbi két hónapban ugrott meg látványosan az állástalanok száma, így a 2008. december-2009. februári ráta már 9 százalék fölé került. A mutató rég nem látott romlást jelez, akár az előző negyedévvel, akár az egy évvel korábbi időszakkal összevetve, és ez a trend vélhetően folytatódik a következő hónapokban is. Abban megoszlanak a szakértői vélemények, hogy túllépi-e a ráta a tíz százalékot - enyhíthet a helyzeten például a szezonális foglalkoztatás beindulása -, de abban teljes az egyetértés, hogy a foglalkoztatottságon javítani kell. A Gyurcsány-kormány által meghirdetett Út a munkához program konkrét intézkedései mostanában rajzolódnak ki, hatásukat még nem érzékelni, és az első tapasztalatok, illetve várakozások szerint az egynapos képzéssel megtoldott négynapos munkahét is sok buktatót rejt magában.
