A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara által 2008. novemberben meghirdetett kétfordulós tanulmányi verseny célja az volt, hogy a középiskolás versenyzők a megadott információk alapján életszerű döntéseket hozzanak, és minél nagyobb profitot szerezzenek egy fantáziakontinensen található két ország, Moan és Ursia piacán. A rendhagyó szerepjátékban legjobban teljesítő "vállalatvezetők" december 15-én, a Gazdaságtudományi Kar nyílt napján a második fordulóban mérkőzhettek meg a fődíjért.
A több mint harminc elképzelés közül a zsűri Kazinczi Lilla, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium diákjának fantáziacégét értékelte a legjobbnak, aki több szempontból is versenytársai fölé emelkedett. A nyertes pályázó ugyanis kiválasztott termékével, a bonbonnal széles vásárlói réteget tudott megcélozni, és minden egyes döntése igazodott a virtuális piac igényeihez. Hosszú távú üzleti stratégiájában a dinamikus növekedésre és a stabilitásra egyaránt nagy hangsúlyt helyezett, de a zsűri szerint pályázatában a legkiemelkedőbb, hogy a piacot nem egy harctérként értelmezte, hanem egy igazi nemes versenyterepként, ahol a versenytársakat felülmúlni kell és adott esetben tanulni tőlük.
