A dunántúli nagyvárosokban több tízezren vettek részt az autómentes nap rendezvényein. A Volán-társaságoktól kapott információk szerint Pécsett, Szombathelyen, Veszprémben és Győrben több száz autós hagyta otthon járművét, hiszen az utaslétszám mintegy 25-30 százalékkal nőtt.
Pécsett a forgalomtól elzárt Irgalmasok útján és a Széchenyi téren a kerékpáros felvonulás mellett rendezvények, műsorok, valamint egy vásár várta a résztvevőket. A Pécsi Tömegközlekedési (PK) Zrt. összes járatán ingyen utazhattak az autósok (a forgalmi engedély felmutatásával). Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében Pécsett több mint 5 milliárd forintot szánnak a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére: az új közlekedési rendben a belváros 1 kilométeres körzetében szinte kizárólag gyalog, kerékpárral, illetve autóbusszal lehet majd közlekedni. A város a közelmúltban döntött arról is, hogy az EKF keretében 2010-re megújuló Széchenyi téren nemcsak a gépkocsik, hanem az autóbuszok közlekedését is korlátozzák, a felszíni parkolók helyett pedig két mélygarázs épül.
A kaposvári önkormányzat az idén döntött arról, hogy egy 3 milliárd forintos program keretében folytatja a belváros rekonstrukcióját, benne az autómentes övezet bővítését. Rövidesen csak gyalogosok és kerékpárosok közlekedhetnek az Ady Endre utcában, a betorkolló utcákban pedig körforgalmú csomópontok, illetve forgalomlassító szigetek készülnek. A nagykanizsai autómentes napon több ezren vettek részt a programokon, a város a következő két évben közel 70 millió forintot szán körforgalmú csomópontok, forgalomcsillapító szigetek, illetve kerékpártárolók építésére. A veszprémi autómentes napot 1998 óta minden évben megrendezik, itt már több helyütt lehet biciklit bérelni, sőt az elektromos kerékpárok feltöltésére is lehetőség van. Debrecenyi János polgármester elmondta, a helyhatóság egyik fő feladatának tekinti, hogy újabb parkolók építésével, a tömegközlekedés fejlesztésével tehermentesíthető legyen a belváros. A jövő évtized közepéig minden fontosabb, a körgyűrűtől a belvárosba vezető úton lesz nagy parkoló, közte több mélygarázs is.
