BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Partnerségről és bizonytalanságról beszélnek a gyógyítók

2008. szeptember 17. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Közösen fogunk megint égni - így summázta véleményét felszólalásában a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az egészségügyi koncepciót megvitató szakmai konferencián szeptember elején. Éger István - a teremben ülők többségi véleményével összhangban - azt mondta: pénzügyi póráz végén szinte lehetetlen megvalósítani a javaslatban szereplő célokat.
Jóllehet a fórumot követően Székely Tamás ígéretet tett a javaslat kiegészítésére, ám ez a szakmát nem igazán nyugtatta meg. A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke lapunknak úgy fogalmazott: csupán hangzatos szólamnak kénytelenek értelmezni a programban szereplő kijelentést, amely az alapellátás pénzügyi feltételeinek javítását célozza. Gyenes Géza szerint mindaddig, amíg a kapuőrként ténykedő háziorvosokat nem honorálják megfelelően, aligha lehet javulást várni a rendszertől. Az érdekképviselet vezetője rámutatott: érzékelik a jobbító szándékot, ám a napi gyakorlat azt mutatja, hogy a doktorok nem érdekeltek a többletteljesítmény biztosításában. Példaként említette a szakvizsgákért járó pluszjuttatásokat. Ezek szerinte nem elég motiválóak ahhoz, hogy egy háziorvos több évet rááldozzon, aki viszont rendelkezik ilyennel, inkább a szakellátás területén helyezkedik el. A MOK korábban jelezte: amennyiben továbbra sem látják a pénzügyi garanciákat a javaslatban, az érdekérvényesítés különböző eszközeitől sem riadnak vissza.
A Magyar Kórházszövetségnél (MKSZ) a humán erőforrás kérdései mellett a mások által is hiányolt forrásmegjelölésről beszéltek. Varga Ferenc, a szövetség vezetője hangsúlyozta: a szakemberek pályán tartásához legalább 15-20 százalékos béremelésre lenne szükség, ám erről nem olvastak a koncepcióban. A MOK-hoz hasonlóan a több mint 170 tagintézményt integráló szervezetnél is egyértelműen úgy látják, hogy ez a program a konvergenciaprogram keretein belül nem valósítható meg.
A program szakmai vitájával egy időben az MKSZ precedens értékű felmérést végez, melynek során igyekeznek pontos képet kapni a kórházak aktuális adósságállományát illetően. A kérdőíveket anonim módon tölthetik ki az intézmények, mert a cél nem a pellengérre állítás. Az eredményekről október közepén adnak tájékoztatást.

Szigeti Ildikó
Szigeti Ildikó

Ez is érdekelhet