Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- A magyar olimpia csapat megmentője lett a kajak-kenu. Mennyire elégedett az eredménnyel?
- Mi azért ennél kicsit jobb teljesítményre számítottunk - Kovács Katitól és a Kammerer-Kucsera kettőstől minimum érmet vártunk -, de látni kell, más volt ez az olimpia, mint bármelyik eddigi. A 12 döntőben 9 ország képviselői nyertek aranyat, 16 ország jutott éremhez. Ebben a helyzetben óriási sikerként kell megélni azt, hogy a magyar egységek szerezték meg a legtöbb döntős helyet.
- Ez az új helyzet milyen változtatásokat tesz indokolttá a jövőben?
- Minden bizonnyal más lesz a felkészülés, mint korábban, amikor lényegében német-magyar kettős csaták jellemezték leginkább a döntőket. Más taktikára is szükség lesz. Talán el kell gondolkodni is, hogy sok ország egy-egy kiválasztott számra koncentrál. A mostani tapasztalatok azt igazolják, sikerrel teszik ezt.
- Milyen változást tart a legfontosabbnak?
- Lényeges szervezeti változásra van szükség, a versenyzőknek itthon is sokkal jobban szokniuk kell a versenyhelyzetet. Nagyon sok jó edzőnk van, nem szabad többé megengedni azon, hogy az ígéretes versenyzők a kedvezőbb olimpiai szereplés érdekében egy-egy bázisra igazoljanak. Versenyzők nélkül az edzők nem tudnak bizonyítani, a harc nélküli "bérelt hely" a felkészülésnek sem tesz jót. A változtatásokhoz a múlt év végén hozzákezdtünk, de csak az olimpia után gyorsul fel a folyamat. Ennek része lesz az is, hogy átalakul majd a sportág irányítása: a legfontosabb döntéseket a jövő tavaszi tisztújító közgyűlésünknek kell kimondania. Itt születik arról is döntés, hogy lesz-e a jövőben egy szövetségi kapitánya a csapatnak, avagy - miként például a németeknél - minden sportágat külön szakmai igazgató irányít-e majd.
- Az embernek az az érzése, hogy most azok nyertek, akik nem vártak az állami pénzekre, hanem tudatosan felépítették a saját szponzori táborukat...
- A kajak-kenu sportág eddig mindig rendben megkapta a neki megítélt költségvetési forrást, az a 7-8 millió forint, ami most csúszott, a teljes költségvetésünknek minimális részét teszi ki. Fontos a szponzorpénz is, de én itt és most inkább azt emelném ki, hogy 1996 óta a szövetség tartja magát ahhoz az ösztönzési rendszerhez, amelyben csak egy részt képvisel az élsport. A pénzek 45 százalékát az eredményesség alapján osztjuk szét - hiszen ezért támogatnak a szponzorok -, de a többi pénzt annak függvényében kapják meg a szakosztályok, hogy hány versenyzőt indítanak a versenyeken gyerekektől a szenior korig. Meggyőződésem szerint ennek tudható be, hogy ma több igazolt sportolónk van, mint a '80-as években volt. Fontos az is, hogy tudatosan építjük a sportág hazai táborát: más szakágakkal szemben saját tulajdonban lévő székházban, saját edzőtáborban, birtokunkban vagy kezelésünkben lévő egyéb létesítményekben végezzük a szakmai munka jelentős részét.
- Hogyan és mikor lehet értékelni a csalódást hozó olimpia eredményeit és a felkészülés időszakát?
- Én hangsúlyosan nem akarok sportpolitikusként válaszolni erre a kérdésre - ezért is mondtam le korábban a MOB-ban betöltött posztomról -, de azt kell, hogy mondjam, a sport sem szabadult meg az országra jellemző megosztottságtól. A sport pedig nem követi a választási ciklusokat - bár itt is négyévente van megmérettetés az olimpián, ám a sikerekért évtizedekre kell előre tervezni. Nem kerülhető el szerintem a MOB szerkezeti változtatása sem. Álláspontom szerint kétszintűvé kell válnia az olimpiai csúcsszervezetnek: a felsőbb szintet a sportszakmának kell megtartania, itt kell, hogy képviseltessék magukat a sportolók és a sportvezetők, de az alsóbb szinten komolyabb beleszólási lehetőséget kell adni a sportot támogató önkormányzatoknak és a szponzoroknak. Újra egymásra kell találnia minden résztvevőnek, hiszen a londoni olimpia már nagyon közel van.
