BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ötcsillagos állami szanatórium

2008. július 15. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elkészült az az ötéves, átfogó stratégiai program, amelyben az szerepel, hogy a soproni és balfi Állami Szanatóriumot ötcsillagos regionális rehabilitációs központtá fejlesztik - tudta meg lapunk. A mintegy 5 milliárd forintos beruházást elsősorban különböző pályázati forrásokból kívánják megvalósítani. Nemcsak a meglévő kardiológiai, neurológiai és mozgásszervi rehabilitációs lehetőségeket, valamint a járóbeteg-ellátást fejlesztik, hanem az intézmények profilja is bővül. A program befejezését követően a daganatos, valamint a légzőszervi betegségekben szenvedők, illetve túlsúlyos betegek rehabilitációjára is lehetőség lesz. A két, jelenleg 286 ágyas intézményben - OEP-finanszírozás mellett - olyan egészségfejlesztési és megelőzési program kezdődik, amelynek keretében személyre szabott életmód-terápiás ismereteket is kaphatnak a betegek. Négyesi Zsolt, a két intézményt irányító főigazgató a Kisalföldnek úgy nyilatkozott, hogy a rekonstrukció részeként Sopronban és Balfon olyan szolgáltató intézményt alakítanak ki, amelyekben valamennyi szobához vizesblokk tartozik, s a kiszolgáló helyiségek is maradéktalanul megfelelnek a legszigorúbb uniós előírásoknak. Az ötcsillagos gyógyrehabilitációs központ része lesz egy új fitnesz-wellness centrum, ahol egy úgynevezett programozott rehabilitáció keretében külföldi betegeket is fogadnak majd. A teljes beruházás várhatóan 2014-ben fejeződik be.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet