Székesfehérvárról a kiskunfélegyházi Kunplast Zrt.-hez került a Karsai Holding teljes autóipari divíziója, ezentúl innen is irányítják az évente mintegy 6 milliárd forintos árbevételű érdekeltséget - tudta meg a Napi. A döntés hátterében elsősorban az áll, hogy a kiskunfélegyházi üzem és a hozzá kapcsolódó logisztikai központ mindössze húsz kilométerre van a Mercedes épülő kecskeméti gyárától. Karsai Béla, a cégcsoport elnöke a Fejér Megyei Hírlapnak korábban úgy nyilatkozott, a Kunplastnak minden esélye megvan arra, hogy a világhírű márka egyik legnagyobb hazai beszállítója legyen.
Információink szerint az ügyben már folynak a tárgyalások. A jelenleg 360 dolgozót foglalkoztató, elsősorban különböző hőre lágyuló műanyag alkatrészeket előállító társaság egyik legnagyobb vevője a Suzuki, ám már gyártottak például lökhárítótartó-konzolokat, illetve különböző tartalék alkatrészeket is a Mercedesnek. (A Kunplast az elmúlt években a BMW-nek, az Opelnek, az Audinak, sőt a Porschének is szállított műanyag alkatrészeket.)
A Kunplast 2000-ben cégfelvásárlás révén került a tavaly már csaknem 10 milliárd forintos nettó árbevételt elérő Karsai Holding Zrt. tulajdonába. A cégcsoport teljes árbevételének mintegy 60 százalékát az autóipari divízió adja. Kiskunfélegyházán egy több mint 8 hektáros területen, 23 ezer négyzetméteres üzemben folyik a termelés.
