Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A Magyar Közgazdasági Társaság éves vándorgyűlései sok esetben a későbbi éveket meghatározó gondolatok "inkubátorai": az előadásokon és a vitákban a gazdasági sajtó közvetítésével a szélesebb nyilvánosság is olyan fontos fogalmakkal ismerkedhetett meg, mint a transzferárazás vagy a fiskális szabályok. A témák másik része örökzöldnek tekinthető: a Napi Gazdaság 2003-ban "éles közgazdászvitaként" számolt be például arról, amikor László Csaba, Demján Sándor és Kádár Béla eltérő stratégiákat vázolt fel a versenyképesség növelésének lehetőségeiről. Standarddá vált az alacsony aktivitási ráta, a politikai felelősség és a bürokrácia leépítése szükségességének emlegetése is. Egy másik állandó kérdéskör volt a fiskális és monetáris politika összehangolásának ügye, melyet sokszor éppen a konferenciákon elhangzott beszédek nehezítettek, mind a jegybank, mind az éppen regnáló kormányzat részéről (erre jó példa Járai Zsigmond 2006-os értékelése, miszerint "döbbenetes, hogy mit összehazudtunk" az elmúlt években).
Jó néhány, a vándorgyűléseken elhangzott felvetés valósággá vált, miközben persze számos olyan gondolat is akadt, melynek kivitelezésére nem is volt törekvés, vagy ha volt, akkor nem volt sikeres. A megvalósult felvetések közül talán az egyik legfontosabb az akkori egyik MNB-alelnök, Riecke Werner szájából hangzott el, aki egy olyan, a jegybank és a kormány közötti megállapodást javasolt, amely 2005 végére 3 százalékos inflációt tűzött volna ki célul. És tényleg, ha kis fáziskéséssel is, de 2005 nyarán már egy 3 százalékos, és már nem is időponthoz kötött, hanem középtávú inflációs célról állapodott meg a monetáris és fiskális politika vezetése.
Ennél lényegesen bővebb a "jó gondolatok - kevés eredmény" rubrikába beírható felvetések sora. Ezek egy jelentős része a költségvetési politikához kapcsolódik, és különösen az utóbbi években került előtérbe. A 2006-ban Bathó Ferenc, a Pénzügyminisztérium (PM) főosztályvezetője által beharangozott fiskális szabályoknak csak az első generációja valósult meg, például a kiegyensúlyozott elsődleges államháztartási egyenleg előírásával. Semmi nem lett ugyanakkor abból az ötletből, mely szerint a PM makrogazdasági prognózisait a kutatóintézetek és elemzők előrejelzéseihez kellett volna kötni. Ennél is alapvetőbb hiányosságnak tűnik a költségvetési tervezési rendszer átalakítása egy program-költségvetési megoldás alapulvételével: Bathó 2006-ban még három-négy évet tartott szükségesnek a teljes reformprogram kivitelezéséhez, míg a tavalyi vándorgyűlésen már úgy vélte, hogy nem várható érdemi változás a költségvetés tervezési szerkezetében 2012-ig. Szintén a tavalyi közgazdász-találkozón vált fontos vitatémává a költségvetési hivatal ügye, melynek kapcsán Veres János pénzügyminiszter még lehetségesnek tartotta az ötpárti megegyezést. A kormány javaslata azóta az Országgyűlés asztalán fekszik, miközben a megegyezés lehetősége egyre távolabbinak tűnik.
