Viták tűzébe került a tanárok nyári szabadsága. A pedagógusok fizetésének alapját a közalkalmazotti bértábla garantált illetménye képezi, ami a törvény szerint a főiskolai képesítésű tanárnál 122 ezer, egyetemi diplomával rendelkező pedagógus esetében pedig 129 500 forint. Nyári szünet alkalmával a tanárok a munka törvénykönyve alapján távolléti díjat kapnak, ezen túl a táboroztatást és a nyári napközis foglalkozások megtartását is ki kell fizetni számukra. Szabadságukat viszont lehetőség szerint a szünetek idején kell kiadni, ami az őszi, a téli és a tavaszi szünet időtartamának figyelembevételével kényszerűen a nyári szünetre tolódik. Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke szerint óriási probléma, hogy több százezer gyermek marad felügyelet nélkül a nyári időszakban, mert szüleik munkaideje alatt iskolai elhelyezésük nem megoldható. Keszei szerint a probléma alapja az, hogy a fenntartó önkormányzatok költségvetési okokból nem hajlandóak több pedagógust alkalmazni, akik pihenésüket töltő kollégáikat helyettesítenék, a foglalkoztatott állomány szabadságát pedig ki kell adni, amit a tanárok rendszeres, kötelező óraszám feletti teljesítése és a betegszabadságból fakadó helyettesítési túlmunkája is befolyásol. Az óvodákban is hasonló a helyzet, pedig a gyermekvédelmi törvény szerint az iskolai szünettől függetlenül, egész nyáron biztosítaniuk kellene a gyermekek ellátását. Ennek ellenére sok önkormányzatnál bevett gyakorlat, hogy az óvodákat is bezárják az őszi, tavaszi, nyári szünetek idején, így a szülők számára gyermekük felügyeletére csak a nyári táborok nyújtanak megoldást. Ezek ára viszont nagyon magas, az ellátás minimum húszezer forinttól akár százezer forintba is kerülhet.
