Az MSZP-vel való egyeztetést követően egy három elemből álló programjavaslattal állt elő Horváth Ágnes. A távozó miniszter által kezdeményezett intézkedések a gazdaság kifehérítését és a hálapénz visszaszorítását szolgálják.
Néhány órával azután, hogy a liberális egészségügyi miniszter szakállamtitkára benyújtotta lemondását, a tárca egy új javaslattal állt elő. Horváth Ágnes sajtótájékoztatón jelentette be három pontból álló programját. Eszerint a magánorvosnál fizetett díjak 70 százalékát - számla felmutatása ellenében - az egészségbiztosító (majd később a pénztárak) visszatérítené.
A másik tervezet szerint az "önkényes" orvosválasztás esetén jelenleg fizetendő összeg változatlanul a közfinanszírozott ellátásnál meghatározott díj 30 százaléka, ám ebből a díjból az orvos 20, az intézmény pedig 10 százalékot kapna. Az egészségbiztosító pedig nem az ellátás díjának fennmaradó 70 százalékát utalná a szolgáltatónak, hanem a teljes összeget.
A háziorvosokat is jobb munkára ösztönzi a leköszönő tárcavezető. Javaslata szerint pluszpénzt kapnának a szűrővizsgálatok után. Erre a célra az idén 3 milliárd forint áll rendelkezésre.
A most bejelentett programcsomagot régóta tervezi a tárca, a javaslatot már az MSZP-vel is egyeztették - mondta Horváth Ágnes. Az intézkedésektől azt várják, hogy a pénztártörvény sorsától függetlenül nő a szolgáltatók közötti verseny, csökken a hálapénz és a számlaadási motiváció révén fehéredik a gazdaság. Mindemellett az orvosok is némi többletjövedelemre tehetnek szert.
