BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem háromszáz forintos volt a kérdés

2008. március 9. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben a kormánypártok és az ellenzék hetek óta számháborút folytattak a népszavazási, jellemzően a kétféle egészségügyi hozzájárulás kapcsán, maguk a szakpolitikusok állítják: a díjak bevezetése, illetve azok eltörlése túlmutat a 300 forintos fizetési kötelezettségen. A szaktárcánál az egyéves tapasztalatok összegzéseként elmondták: a vizitdíj és a napidíj bevezetésétől azt várták, hogy radikális szemléletváltozást eredményezzen. Úgy vélték, a betegekben tudatosítani kell, hogy mint minden szolgáltatásnak, ennek is ára van, így pazarlás azt ok nélkül igénybe venni. Ráadásul a vizitdíjjal egy időben bevezetett elszámolási kötelezettséggel arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a beteg által fizetett 300 forintos önrész szinte eltörpül az ellátás valós költsége mellett.
Mindemellett azt a szándékot sem titkolta az egészségügyi kormányzat, hogy - a sok kicsi sokra megy elve alapján - jelentős bevételhez juttassák a háziorvosokat, és azt is remélték, hogy a legális önrészfizetés segít visszaszorítani a hálapénzt. Az ellenzék szerint a célok nem vagy csak részben teljesültek, viszont a lakosság súlyos megszorításként élte meg az intézkedést. A kiváltott receptek számának drasztikus csökkenéséből azt a következtetést vonták le, hogy a vizitdíj miatt krónikus betegek "tűntek el a rendszerből".
A szaktárca szerint a járóbeteg-ellátásban regisztrált esetszámcsökkenés hatására 10 hónap alatt mintegy 3 milliárd forint szabadult fel. A kórházak esetében az egy napra jutó 23 ezer forintos finanszírozási összegek elmaradása további 21,2 milliárd forintos maradványt eredményezett. A krónikus ellátás terén (napi 6600 forinttal számolva) 1,1 milliárd forint megtakarítást hozott tavaly február és november között. A gyógyszerfogyasztás visszaesése 15 milliárd forinttal, a gyógyászati segédeszköz piacán és gyógyfürdőellátásban tapasztalt csökkenések további félmilliárd forinttal gyarapították a kasszát. Az egészségbiztosító által fizetett utazási költségtérítést is kevesebben vették igénybe, ami 0,8 milliárd forintos spórolást jelentett. A vizitdíj és a kórházi napidíj 2008. február 15-ig 20-21 milliárd forintot tett ki.
A minisztériumban lapunk kérdésére felhívták a figyelmet, hogy a referendum csak 2009 januárjától szüntetné meg a fizetési kötelezettséget, tehát a jogalkotók felgyorsítanák a folyamatot.

Szigeti Ildikó
Szigeti Ildikó

Ez is érdekelhet