A lehetséges egészségpénztári befektetők közül már most is többen tervezik azt, hogy a későbbiekben nemcsak a finanszírozásban, hanem a fenntartásban is aktívan részt vállalnak - értesült lapunk. A leendő kisebbségi tulajdonosok akár saját kórházat is építhetnek, hiszen ezt a törvény lehetővé teszi, pontosabban nem tiltja.
Szakértők szerint elképzelhető, hogy idővel teljesen átalakul a kórházi struktúra. A meglévő, zömében elavult műszerparkkal és romos épületekben működő intézmények fenntartására a befektetők nem szívesen áldoznak, ezért a finanszírozás irányát igyekeznek majd a maguk által kialakított és felszerelt kórházak irányába terelni. Ezt pedig csak oly módon tudják véghezvinni, ha a pénztárral szerződésben lévő intézmény mellé (ha mód van rá, szó szerint) egy sajátot is kialakítanak, majd a pénztártagok körében népszerűsítik azt. Mindez ahhoz vezethet, hogy a betegek döntő többsége elpártol a régi kórháztól és az új felé veszi az irányt, márpedig - mint arra kormánypárti politikusok többször is rámutattak - a több pénztáras rendszerben "a pénz követi a beteget".
