Még az első fél évben kiírják a pályázatokat a kis forgalmú vasútszakaszok új formában való működtetésére - mondta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium infrastruktúráért felelős szakállamtitkára kedden Kisbéren. Felsmann elmondta, a személyszállítás megszüntetésének veszélyével szembenéző 38 kis forgalmú vasútvonal felére sem tud üzleti megoldást kínálni a GKM. Hozzátette, nem gondolja, hogy mind a 38 vonal eséllyel indul, ugyanis a vonalak felére nem tudnak tisztességes üzleti modellt összeszedni. Valószínűleg nem írnak ki minden egyes vasútszakaszra külön pályázatot, mert vannak olyan térségek, ahol több vonal egybeszervezése a kívánatos. A tárca a pályázatokhoz részletes forgalmi elemzéseket ad át az érdeklődőknek, és bemutatják a vonal fenntartásának becsülhető költségeit. Felsmann Balázs rámutatott, hogy a források nem lesznek elégségesek a térségi vasutak színvonalának emeléséhez, ezért a tehergépjárművek 2009 második felétől tervezett útdíjából származó 2-5 milliárd forintos bevételt fordítanák ezen vonalak fejlesztésére - adta hírül az MTI-Eco.
