A napokban újabb őssejtbankot jegyzett be a cégbíróság Zelion Őssejtbank Kft. néven, amely egy már meglévő szolgáltató leányvállalataként jött létre. Az új cég bejegyzése egyáltalán nem meglepő, becslések szerint Magyarországon évente 3-4 ezer őssejtlevétel történik. Mind többen vennék igénybe ezt a szolgáltatást. A piac pedig aligha mondható telítettnek, az indulás óta eltelt öt évben mindössze négy társaság alakult őssejt levételére és tárolására, jóllehet a szakértők szerint a piac akár 10-12 szereplőt is elbírna.
A lapunknak nyilatkozó szakemberek úgy vélekedtek, hogy az őssejttárolással kapcsolatos szolgáltatások igénybevételénél és a bank kiválasztásánál alapvetően két szempont dominál: az egyik a gyors elérhetőség, a másik az ár.
A tapasztalatok szerint főként azokat a bankokat részesítik előnyben a szülők, amelyek garantálják az országhatárokon belüli tárolást - mondták el az egyik őssejtbanknál. Ez nemcsak azonnali hozzáférést biztosít, hanem azt is, hogy a felhasználás során ne ütközzenek jogi akadályokba. Előfordult ugyanis, hogy a magyar cég a külföldi depóban raktározott mintát nem hozhatta vissza, mert a tárolást végző ország jogrendjének értelmében ez bűncselekménynek számít (szervkereskedelemnek minősül). A reményt jelentő őssejtekre tehát hiába vártak a szülők, akiknek még a szolgáltatásért befizetett összegek visszaperlésére sem volt nagy esélyük.
A piac fejlődésére jó példa a Zelion Őssejtbank Szolgáltató Kft. története. A 2005-ben alakult, őssejtlevétellel és -tárolással foglalkozó vállalkozás az első évben csupán 2,5 millió, a másodikban viszont már 280 millió forint árbevételt könyvelhetett el - számolt be róla korábban lapunk. A tavalyi bevétel - információink szerint - megközelítette a 600 millió forintot.
A szaktárca egyelőre csak szakmai szempontok alapján szabályozza az őssejtbankok működését, ám a szolgáltatások árképzésébe nem szól bele. Elképzelhető azonban, hogy e téren némi változás lesz, mivel - úgy tudjuk - a köldökzsinórvér tárolását a létrejövő egészségpénztárak felveszik a prémium szolgáltatási körbe. Az őssejtbankok jelenleg is kapcsolatban állnak a kiegészítő egészségbiztosítást kínáló pénztárakkal.
