Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Hogyan látja, a politika átlépett az élelmiszer-feldolgozó iparágon?
- A hazai élelmiszeriparnak nagyon súlyos és komplex gondjai vannak. Egy sajátosan nehéz helyzet alakult ki az uniós csatlakozás és a globális piacok változása következtében. Az elmúlt időszakban a hatóságok nagy - és többé-kevésbé sikeres - erőfeszítéseket tettek az élelmiszer-feketekereskedelem megfékezésére. Ezek fontos lépések, de leszámítva őket, az ágazat kétségtelenül nem áll a politikai gondolkodás fókuszában.
- Az európai és a hazai agrárpolitika sokkal inkább ad kedvezményeket a termelőknek, mint a feldolgozóiparnak?
- A mezőgazdaság mindenütt politikai kérdés, így Magyarországon is. Egyrészt mert stratégiai szektor, másrészt mert választói tömböt jelent. A termelők kimehetnek az utcára a traktorral (itthon és máshol is), amit a politika nem néz jó szemmel, tehát nyilvánvaló, hogy érzékenyen reagál az agrárium felvetéseire vagy javaslataira. Ezzel magyarázható, hogy a szektor támogatottsága erős. Azzal mindenki tisztában van, hogy rengeteg pénz áramlik itthon is a mezőgazdaságba. De mi, a feldolgozóipar részéről, úgy látjuk, ez nem jelenik meg az alap- vagy nyersanyagok átadási árában. Máshol a támogatások lefelé nyomják az árakat - itthon mintha nem is lennének.
- Nem a feldolgozóiparnak kellett volna kordában tartania ezt az ügyet? A termelők nagy része mégiscsak egy-egy feldolgozónak szállít, ott pedig lett volna tapasztalat vagy szürkeállomány, hogy segítsék a gazdákat a stratégia kidolgozásában.
- A feldolgozóipar évek óta törekszik a hosszabb távú együttműködésre, a magyar mezőgazdasági termelők fogadókészsége azonban meglehetősen csekély. A gazdák - leegyszerűsítve - azt mondják: az élelmiszer-feldolgozáson haszon van, éppen ezért függetlenül szeretnének tevékenykedni. Nem kívánják a remélt hasznot a feldolgozóval megosztani, vagy hogy azt a feldolgozó tegye zsebre. Manapság a feldolgozónál alig van haszon, de a mezőgazdasági nyersanyagárak, elsősorban a gabonaárak elszaladásával a termelőknél igenis van. Megfontolásaik - ha csak a pillanatnyi hasznot nézik - érthetők.
- És ha az árak visszaesnek, akkor a veszteséget nyelje le az állam vagy a feldolgozó (adott esetben magasabb átvételi árak formájában).
- Sajnos lényegében így van. A magyar mezőgazdaságba évente 400 milliárd forint támogatás érkezik (a beruházási támogatáson kívül), ebből 240 milliárd uniós, 160 milliárd állami. Ez a pénz úgy kerül be a termelői szektorba, hogy a gazdák nem vállalnak érte mennyiségi, minőségi vagy értékesítésiár-kötelezettséget. Ennek jó példája a géptámogatás: odaadják a szubvenciót, a gazda fejleszt, a gép pedig ott áll a fészerben kihasználatlanul. Természetesen mi nem a támogatásokat támadjuk, de a feldolgozóipar számára garancia kell. Például hogy olyan áron jusson nyersanyaghoz, amelyből a magyar fogyasztó által megfizethető terméket tud előállítani.
- Az árvíz, a fagykár vagy az aszály miatt nem lehet garantálni a mennyiséget, de ha jól értem, az élelmiszer-feldolgozók a közép- és hosszú távú vállalásokat, beszállítói szerződéseket hiányolják.
- Középtávú szerződéseket nem vagy alig tudunk kötni. Az unió legtöbb országában ez nem így működik. Az állami szabályozás is segíti a partnerek hosszú távú egymásra találását. Nálunk a kertészeti zöldségtermesztésben vannak ilyen kezdeményezések, de a kialakult szervezetek nem az európai modellek szerint működnek. A termelő-feldolgozó együttműködés hiányában számos szektorban jelentősen csökken a hazai feldolgozáshoz rendelkezésre álló nyersanyag mennyisége (zöldségek), vagy éppen hiány alakul ki (tej).
- De gondok vannak a beszállítói-kereskedelmi kapcsolatokban is.
- Részben magyar EP-képviselői kezdeményezésre Strasbourgban jóváhagyták, hogy az Európai Bizottság tekintse át a kereskedők piaci magatartását. A kiskereskedelem mára olyan erőssé vált, hogy könnyedén tönkreteheti akár a nagy beszállítókat is. A kereskedelem és a feldolgozóipar közötti kapcsolatok előnytelenek, késedelmesek a fizetések, beszerzési ár alatti értékesítések történnek, és sorolhatnám a kreatív árengedményeket. Ezzel eljutottunk az élelmiszeripart érintő harapófogó másik ágához, a kereskedelemhez. Összegezve tehát: az egyik probléma, hogy a honi mezőgazdaságban szétfolyik a támogatás, a támogatás előnyeit nem látja a magyar fogyasztó. (Megjegyzem, a mezőgazdaság eredménye 2006-ban 140 milliárd forint volt, és ez 2007-ben jóval több lesz, míg a feldolgozóipar eredménye 36 milliárdot tett ki.) A másik probléma a kereskedelem, amely a korlátozott vásárlóerőre hivatkozva a feldolgozókat érintő feldolgozásiköltség- vagy alapanyagár-növekedéseket nem vagy csak részben veszi figyelembe. Közben az élelmiszeripar kibocsátása évente három-négy százalékkal csökken, az ágazat gyengülési spirálba keveredett.
- Merre kellene elindulniuk, hogy a spirál megálljon?
- Novemberben egy nemzetközi fórumon vettem részt, ahol az uniós országok élelmiszer-ipari képviselői úgy nyilatkoztak, hogy szeretnék a saját országukban megtermelt élelmiszer-alapanyagokat maguk feldolgozni, azokhoz minél nagyobb hozzáadott értéket tenni, és a kész élelmiszereket elsősorban a belső piacokon értékesíteni. Efelé kell haladnunk nekünk is, mert hiába nőtt folyamatosan Magyarországon az élelmiszerexport, a belső piacokon elszenvedett veszteségeket mindez nem pótolta. Többet kell tenni hazai piacaink védelmére a politikának is. És még mielőtt megkérdezné, hogy ez liberális élelmiszer-gazdasági stratégia-e, azt kell mondjam, hogy legfeljebb csak szóban. A gyakorlatban sehol sem az. Végül is természetes, hogy minden uniós tagország igyekszik védeni a saját piacait egészen addig a pontig, ameddig a közösségi jog ennek teret enged. Itthon viszont ehhez még nincs meg a kellő politikai szándék.
- Ön szerint a világgazdaságban mutatkozó növekedési lassulás, egy esetleges recesszió milyen hatással lehet a magyar élelmiszer-feldolgozó iparágra?
- Európában lehet recesszió, de a világpiacon fellendülés van, növekszik az élelmiszerek iránti kereslet. Ez egyúttal esély is a magyar élelmiszeripar számára. De csak versenyképes élelmiszerekkel lehet versenyezni, amelyekben elegendő az innováció és jó az ár-érték arány. Tény, hogy nem csak a fogyasztói piacon hatalmas a verseny. Az unió "szélén" vagyunk, a környező országokból könnyen lehet olcsó alapanyagokhoz jutni. Továbbá tőkehiány mutatkozik, és csak kétszázalékos profitrátával működnek a hazai cégek, így itthon egymás után zárják be a gyárakat.
