Az utóbbi egy hónapban mintegy 30 ezer társadalombiztosítási azonosító jelhez (taj) tartozó jogviszonyt sikerült rendezni - tudtuk meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP). A biztosító által tavaly áprilisban kezdett, intenzív jogviszony-ellenőrzési akció során több százezer levelet postáztak. A múlt év végén csupán mintegy 400 ezer olyan taj-számmal rendelkező volt, akinek nem sikerült igazolnia, hogy valaki fizeti utána a járulékokat. Ezzel párhuzamosan 9,631 millióra nőtt a rendezett jogviszonnyal rendelkezők száma decemberre. A legfrissebb adatok szerint pedig még mindig 200 ezer ember biztosítása bizonytalan.
Az OEP-nél korábban elismerték, hogy olyanok is vannak, akik - bár jogosultak az ellátásra - az egészségügyi szolgáltatónál mégis "piros lámpát" kapnak. A biztosítotti jogviszony meglétének adminisztrációjára akár több hónapot is várni kell, főként akkor, ha hibás volt a bejelentés. A lassúság hátterében az OEP és az adóhatóság közötti kissé nehézkes információáramlás is állhat. A biztosított jelentősen felgyorsíthatja az ügymenetet, ha maga veszi kézbe saját ügyintézését és nem bízza a hivatalokra. A megfelelő dokumentumok helyileg illetékes egészségbiztosítási pénztárhoz való eljuttatása után azonnal a jogosultak között szerepelhet az addig tisztázatlan jogviszonnyal rendelkező.
Tavaly július óta az egészségbiztosítási pénztár megbünteti azokat a háziorvosokat, akik nem ellenőrzik betegeik taj-számát. A doktorok szerint igencsak felemásra sikeredtek az ezzel kapcsolatos elvárások. Noha a háziorvosi rendelők minimumfeltételei között az internetkapcsolat nem szerepel, a jogviszony-ellenőrzést a doktorok 2007 decembere óta csak online módon végezhetik. Becslések szerint azonban a praxisok negyede nem rendelkezik ezzel. A felvetésre az OEP-nél azt mondták: az egészségbiztosító 2007-ig összesen 13,5 milliárd forintot biztosított a háziorvosi rendelők infrastruktúrájának javítására, egyebek mellett a számítógép-beszerzésre. Aki nem tesz eleget a kontrollszabálynak, azt júliustól a praxispénz tízszázalékos megvonása fenyegeti. A lapunknak nyilatkozó háziorvosok többsége szerint a jogviszony ellenőrzése nem az ő feladatuk, és - egyelőre - nem is érdekük. Sokak szerint a kontrollkényszer lényege, hogy felkészüljenek a többpénztáras rendszerre, pontosabban arra, hogy az új rendszerben valamennyi, hozzájuk forduló betegről tudják, melyik pénztárhoz tartozik, és milyen esetleges pluszszolgáltatások járnak a részére. A jogviszony tisztázása tehát előbb-utóbb ténylegesen az orvosok érdeke lesz.
