Nem történt csoda novemberben a kiskereskedelemben, a forgalomcsökkenés az év utolsó előtti hónapjában is folytatódott. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első tizenegy hónapban 2,9 százalékkal maradt el a forgalom a 2006-ostól, novemberben pedig 4,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Októberhez képest az eladások volumene 0,4 százalékkal mérséklődött.
A novemberi adatok most azt támasztják alá, hogy a karácsonyi forgalom javarészt a decemberi időszakra kumulálódott, ám kérdés, hogy az év utolsó hónapjában az eladások hogyan alakultak. Mindent összevetve alighanem decemberben is visszaesés mutatkozott, hiszen az elemzők szerint a rendszeresen november közepén induló karácsonyi bevásárlási roham sem volt képes megállítani az adatok csökkenését. Az élelmiszer a nem élelmiszer jellegű termékek forgalomcsökkenéséhez képest még tartotta magát, a KSH szerint az üzletláncok forgalma hozta a novemberi szintet, de összességében véve 2 százalékkal kisebb volt a forgalom, mint 2006 novemberében. A nem élelmiszer jellegű termékek fogyasztása nagyobb mértékben zuhant: 5,8 százalékos visszaesést regisztráltak az előző év azonos időszakához képest.
A tartós fogyasztási cikkeket értékesítő üzletekben októberhez képest 0,7 százalékkal csökkent a nem élelmiszer jellegű vegyes termékek forgalma.
