A Gazdasági Versenyhivatal megrendelésére a múlt évben készült, a kereskedelmi láncok és beszállítóik közti kapcsolatról szóló tanulmány többször is rávilágított arra, hogy a kisebb gyártókkal szemben a kereskedelmi törvény hatálybalépése után sem szűntek meg a visszaélések, a nagyobb cégek továbbra is alkalmazzák erőfölényüket - legalábbis számos kis beszállító ezt állította a kérdőívek kitöltésekor. A személyes megkeresésekkor azonban válaszaikban már árnyaltabb kép jelent meg a multikkal való kapcsolatukról.
Az elemzők szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a beszállítók ugyan jobb szerződési feltételekre vágynak, de a jelenlegieket is elfogadják. Vagyis közel sem olyan rossz a helyzet, mint az a köztudatban él.
A gyártók szerint nem véletlen a kutatási eredmény torzulása. Szerintük a helyzet valóban rossz és a kereskedők valóban visszaélnek erőfölényükkel, olyannyira, hogy az ma már nem is titok, de tenni ellene senki sem mer. A kereskedelmi törvényhez kapcsolódó jogszabályok ugyanis olyan eljárási rendet tesznek kötelezővé az erőfölénnyel való bejelentést követően, amelyből szinte azonnal kiderül, ki a bejelentő fél. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy a beszállítót kilistázza a lánc. A kisebb cégek ezt nem kockáztathatják, hiszen komoly beruházásokat hajtottak végre a beszállítói cím elnyeréséért, és ha a körön kívülre kerülnek, fizetésképtelenné válhatnak.
A gyártók szerint addig, amíg a jelenlegi eljárási szabályok vannak érvényben, nem várható, hogy erőfölénnyel való visszaélés miatt bejelentések tömege zúdul a Gazdasági Versenyhivatalra. Ráadásul egyéb dolgok is nehezítik a tisztánlátást, ugyanis előfordult már, hogy egy érdekvédelmi szervezet bejelentését azzal dobta vissza a hivatal: dokumentumokkal támassza alá állítását, vagyis vizsgálja ki maga az ügyet.
