Az ágazati reform kezdete óta folyamatosan csökken az egészségügyben dolgozók száma, illetve a gyógyítók reálbére. A szakszervezet vezetője borúlátóan nyilatkozik, Cser Ágnes tömeges elbocsátásokra számít az idén.
A statisztikák tanúsága szerint az egészségügyi és szociális ágazatban 2003 óta különböző ütemben, de folyamatosan csökken a foglalkoztatottak száma. A KSH felmérése szerint 2003-ban a humán-egészségügyi ellátás területén 136 ezren dolgoztak alkalmazásban, tavaly az év elején több mint 114 ezer alkalmazottat regisztráltak, ez a szám októberre csaknem 10 ezerrel csökkent.
Radikális létszámcsökkenést a 2007 júliusa és decembere közötti időszakban jeleznek a statisztikusok. Ekkor az egészségügyben alkalmazottként dolgozók száma az előző év azonos időszakához képest 11 százaléknál nagyobb mértékben csökkent.
Az ágazati reform kezdete óta folyamatosan mérséklődik a dolgozói létszám és a foglalkoztatottak reálbére - mondta lapunknak az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Cser Ágnes szerint az idei esztendőben tovább folytatódik a kedvezőtlen tendencia. A legnagyobb veszélyben azok a kórházi dolgozók vannak, akiknek az intézményét magánkézbe adták. Tapasztalataik szerint ugyanis az újonnan privatizált kórházakban a profitteremtés legegyszerűbb módja, hogy azt a munkaerő árából megspórolják. A szakszervezeti vezető szerint a magasan képzett hazai szakembereket egyre több kórházban keletről érkező, jellemzően munkaerő-kölcsönzők által toborzott betanított dolgozókkal pótolják. Az orvosok között is egyre több a külföldi, a gyógyítóktól már a magyar nyelv magas szintű ismeretét sem követelik meg - állítja Cser Ágnes. Az érdekképviselet elnöke hozzátette: a szaktárcától évek óta hiába kérnek adatokat a foglalkoztatottságról és a bérek alakulásáról.
