Lapunk információi szerint csupán kincstári optimizmus volt az a miniszteri nyilatkozat, amelyben Horváth Ágnes egészségügyi miniszter 7-10 potenciális befektetőről beszélt az egészségpénztári törvénnyel kapcsolatban. A hónap elején 3-4 biztosítótársaság mutatott érdeklődést az új rendszer iránt, ám úgy tudni, köztük is voltak olyanok, akik a belépést az államfői döntéstől tették függővé. A törvényről várhatóan február 11-én döntenek ismét a képviselők. Értesüléseink szerint az államfő aggályai és kérdései ellenére a jogszabály szövegén nem változtatnak jelentősen.
Sólyom László köztársasági elnök szerint a verseny lehetősége önmagában alkotmányos, sőt a parlamentnek megfontolásra visszaküldött egészségpénztári törvény bírálatában azt kifogásolta, hogy az elfogadott törvény a versenynek csak korlátozottan engedne teret. Az SZDSZ eredeti elképzelése az volt, hogy nagyobb befolyást enged a befektetőknek és jelentősebb szerepet szánt a versenynek - áll a liberális párt közleményében. A dokumentumban úgy fogalmaznak: tudomásul veszik az államfő döntését. A szabad demokraták vitatják a köztársasági elnök felvetését, miszerint a reformok tekintetében a kormánypártoknak egyetértésre kellene jutniuk az ellenzékkel. Úgy vélik, irreális efféle konszenzust remélni. A kisebbik koalíciós párt ismét leszögezte: az egészségügy átalakításával nem szabad tovább várni, és az elfogadott törvényre úgy kell tekinteni, mint egy jó irányba megtett fontos lépésre. A közleményben jelzik azt is, hogy a napokban részletes választ készítenek az államfőnek. Lapunk úgy tudja, a levél megfogalmazását ezúttal is Horváth Ágnesre bízzák. A szakminiszter karácsony előtt küldött levelet Vizi E. Szilveszternek. Ebben a tárcavezető vitatta a Magyar Tudományos Akadémia elnökének azon véleményét, hogy az új biztosítási rendszer bevezetése súlyos veszélyt jelenthet.
Az MSZP részéről Schwarcz Tibor nyilatkozott, aki azt mondta: pártja örül annak, hogy az államfő nem talált alkotmányossági kifogást, a Sólyom László által felvetett hiányosságokat pedig igyekeznek mihamarabb pótolni.
A legnagyobb ellenzéki párt tudomásul veszi az államfő döntését, és egyetért azzal. Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke szerint Sólyom László - hozzájuk hasonlóan - ellenzi a társadalombiztosítás piacosítását. A kereszténydemokraták némileg csalódtak, Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője jelezte: pártja a törvény alkotmányossági normakontrollját tartotta volna az egyetlen járható útnak, mondván, a kormány továbbra is figyelmen kívül hagyja a társadalom és a szakma véleményét, és változatlan formában erőlteti át a törvényt. Az MDF is hasonlóan vélekedik az államfő döntése kapcsán. Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője szerint Sólyom László csupán "elodázta" a törvény hatálybalépését.
Az államfő nem talált alkotmányossági kifogást az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényben, és Sólyom László hitet tett az egészségügy reformja mellett - ezt Budai Bernadett kormányszóvivő mondta tegnap, a köztársasági elnök csütörtöki bejelentésére reagálva. Hangsúlyozta: a kormány számít arra, hogy az Országgyűlés következő, februári ülésén a jogszabály ismét megkapja a parlamenti többség támogatását.
