A büntetést a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Főfelügyelősége rótta ki összesen 23 írásos bejelentés alapján, majd a bírságról szóló (a közüzemi díjak miatt jól ismert) sárga csekket egy borítékban adta fel a társaság számára. Ezt követően a regionális fogyasztóvédelmi szervezeteket összefogó NFH másodfokon jóváhagyta a bírság összegét és a regionális szervezet indoklását.
A regionális szervezet a reklámtörvényben szereplő tilalomra hivatkozik, amely szerint tilos olyan reklámábrázolás, amely károsíthatja a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését, és különösen tilos az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúakat veszélyes, erőszakos, továbbá szexualitást hangsúlyozó helyzetben mutatja be. A hatóság arra az álláspontra jutott, hogy a reklám silány kifejezésmódja a gyermekeknél értékrendbeli torzulást, értékzavart idézhet elő. Sőt, ennél erősebb pszichológiai okfejtést alkalmaz a hatóság, e szerint a reklámban bemutatott hamis értékrend a gyermekek személyiségét, erkölcsi fejlődését és erkölcsi érzékét nagymértékben hátrányosan befolyásolja.
A százmilliós bírság mellett a regionális fogyasztóvédelmi hatóságok összesen 2,6 millió forint büntetést róttak ki köztéri reklámozókra is ugyanezen ügy miatt. Ám meglepő módon a kampányban részt vevő elektronikus médiumokat a hatóság nem piszkálta.
A megfejthetetlennek tűnő titok nyitja az lehet, hogy az Önszabályozó Reklámtestület első körben még kifogástalannak minősítette a kampány kreatív részeit, majd amikor a szervezetet is megtámadták a szlogen miatt, a reklámtestület azzal védekezett, hogy a tévés szpotokból kiderül, valójában miért használják a szlogent, de álláspontja szerint az óriásplakátokról ez nem derült ki, kvázi kihátrált a Media Markt mögül.
Nem véletlen tehát, hogy Maurer Andor, a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója értetlenül áll a bírságolás előtt. Mint lapunknak elmondta: a cég a kampány előtt kikérte a reklámtestület véleményét, amely nem talált benne etikai kifogást. Ráadásul a szlogenre épülő kampány mondanivalója az élet ünnepléséről, nem pedig a máshol vásárlók megbélyegzéséről szólt - mondta az ügyvezető igazgató. Hozzátette: a cég több országban használta ugyanezt a szlogent, de csak itthon találták törvénysértőnek.
Maurer lapunknak kifejtette azt is, hogy a reklámtörvény NFH által hivatkozott passzusa szubjektív elbírálásra ad módot és gumiszabályként alkalmazható. Mivel véleménye szerint ezen a területen nincs jogbiztonság, a reklámozónak, ha azt valamely hatóság akarja, esélye sincs elkerülni a bírságolást. Az ügyvezető lapunknak elmondta: a büntetést bíróságon támadják meg, mert az szerinte megalapozatlan, rendkívül eltúlzott és igazságtalan.
