A Heves megyei közgyűlés néhány napja úgy határozott, hogy húsz évre bérbe adja az egri Markhot Ferenc kórházat. Több médium is azt közölte: az üzemeltetési pályázat túlságosan testre szabott, a feltételeknek csak a baloldali kötődésűnek titulált HospInvest Zrt. felel meg. A társaság azóta írásban határozottan cáfolta a vádakat. Jelenleg több mint húsz olyan gazdasági társaság van Magyarországon, amelynek fekvőbeteg-ellátásra van finanszírozási szerződése az egészségbiztosítóval. Monopóliumról tehát még véletlenül sem lehet beszélni - mondta lapunknak Deák Gábor alelnök (képünkön balra). Sok olyan cég létezik a HospInvesten kívül is, amely a kazincbarcikai vagy az egri kórház üzemeltetésére tud pályázni, azaz megfelel a tenderek követelményeinek.
A céget mostanában gyakran érte az a vád, hogy a frissen megszerzett intézményekben a racionális működtetést jelentős létszámleépítéssel kezdi. Deák szerint tény, hogy igyekeznek minél hamarabb megszüntetni a pazarló gazdálkodást. Az egészségügyi szektorban zajló változások mindenütt kikényszerítették a dolgozói létszám racionalizálását az állami és az önkormányzati kórházakban egyaránt. Amikor a HospInvest átvesz egy kórházat és úgy ítéli meg, hogy nem elég hatékony a munka, szükség szerint beavatkozik A működés racionalizálásánál megszünhetnek munkaviszonyok, de ekkor is eleget teszünk a munkajogi előírásoknak - mondta az alelnök. Az egri kórházban december 5-étől meghirdetett általános sztrájkot firtató kérdésünkre a HospInvest-vezető úgy fogalmazott: hibának tartja, hogy a politika és a kiváltságaikat féltők összemossák a tb részleges privatizációja elleni tiltakozást a szolgáltatás magánosításával. Az egészségügyi szolgáltatás működtetése ugyanis nem más, mint a kórházak versenye a betegekért.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) nemrégiben négymillió eurós befektetéssel kisebbségi tulajdonrészt szerzett a zrt.-ben. Ez önmagában garancia arra, hogy a társaság valamennyi döntését kizárólag üzleti szempontok alapján hozza meg - ezt azokra a sajtóhírekre reagálva jegyezte meg az alelnök, amelyek a cég jellemzően baloldali vezetésű városokban való terjeszkedéseiről szóltak. A bank igazgatóságának tíz tagja nemrégiben munkalátogatást tett a cégnél és elismerésüket fejezték ki az eddigi munkával kapcsolatban. Az egy évig tartó és a teljes cégcsoportra vonatkozó audit lezajlott. Egy hónapja az EBRD egy tagot delegált az igazgatótanácsba, akinek a közreműködésével egy folyamatos jelentési rendszert dolgoztak ki.
A társaság esetleges likviditási problémái kapcsán megjelent információkat is határozottan cáfolta az alelnök. Kijelentette: pénzügyi helyzetük stabil, miközben az állami-önkormányzati kórházak adósságállománya 65 milliárd forint. A HospInvest első embere, Kollányi Gábor lapunknak nemrégiben azt mondta: akkor van értelme egy hálózatmenedzsment-szemléletű holding kialakításának, ha legalább 10-15 intézmény együttes működtetését sikerül megszerezni.
