A Magyarországon forgalomban lévő, állami szervek által engedélyezett gyógyszereknek hatékonynak és a minőségi követelményeknek megfelelőnek kell lenniük. Ha a háziorvost ezzel kapcsolatosan büntetik, a hiba elkövetőit az engedélyezők között kell keresni - mondja Kertai Aurél. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) megszűnt háziorvosi szekciójának vezetője több, költőinek aligha nevezhető kérdést is megfogalmazott lapunknak nyilatkozva. Egyebek mellett nem érti, hogy vajon miért fogadnak be olyan gyógyszereket, amelyek hatékonysága nem bizonyított.
A kormányrendeletben szereplő "ösztönzés" kifejezést igencsak sértőnek találja a gyakorló orvos. Az ösztönzés ugyanis jelen esetben pénzelvonást, azaz büntetést jelent. A jogszabály értelmében a jövő év tavaszától komoly büntetésre számíthat az a doktor, aki az átlagosnál több és drágább orvosságot rendel a betegeinek. A szakmai körökben "korbácsrendeletként" emlegetett szabály alapján olyan tényezők miatt szankcionálják az orvost, amelyek tőle függetlenek - hangsúlyozza Kertai Aurél. Példaként említette, hogy a doktor a vényírás időpontjában még nem ismeri (mert nem ismerheti) a később, az egészségbiztosító által kiszámított átlagértéket.
A betegek szakmai alapon történő gyógyszerelését gátolja a jogszabály - vélekedik a szakember. Ezzel szerinte jelentősen csökkennek a gyógyulási esélyek és a jogszabály ezt a felelősséget áthárítja a vényíró orvosokra. Mindemellett olyan gyógyszerek ár-összehasonlítása alapján büntetnek, amelyek egymással nem helyettesíthetőek, azaz nem azonos a hatóanyag-tartalmuk. Az a tény is ismert, hogy a kísérő anyagok is befolyásolják a gyógyszer hatékonyságát, valamint a mellékhatásokat. Úgy tűnik, az azonos hatóanyag-tartalmú szer fogalmát a jogalkotók nem ismerik, hiszen nem ennek alapján büntetnek, hanem egy szélesebb hatástani csoporton belüli felírást átlagolnak.
A jogászok is aggályosnak tartják a rendeletet, amely - megítélésük szerint - olyan magatartást szankcionál, ami jogszerű. A gyógyszer-gazdaságossági törvény ugyanis bizonyos feltételekkel lehetővé teszi, hogy az orvos az alkalmazni rendelt szoftver által ajánlott készítménytől eltérjen, tehát magasabb tb-támogatású, illetve térítési díjú készítményt rendeljen. Ezt a beteg kifejezetten kérheti is. Mindemellett a rendelet nem tisztázza, hogy milyen megítélés alá esik, ha a beteg a gyógyszerrendelés szempontjából releváns tárgyhónapban nem váltja ki a vényt vagy a gyógyszerész ajánlása alapján más gyógyszert vásárol, mint amit az orvos rendelt.
