BUX 142676.54 0,66 %
OTP 46880 0,36 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A nagy viták és leleplezések napja

2007. november 14. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben a Parlamentben tegnap megkezdték az egészségbiztosítási pénztárak alakításáról szóló törvénytervezet általános vitáját, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke két, 1999-ben kelt dokumentumot tárt a nyilvánosság elé, amely bizonyítékul szolgál a két legnagyobb politikai párt nézetazonosságára. Éger István szerint a szocialista Kökény Mihály, illetve az akkor éppen fideszes színekben "szakértő" Kincses Gyula egyaránt alkalmatlannak tartotta a versengő több-biztosítós rendszert.
Az országgyűlésben ezalatt folytatódott a javaslat kapcsán kialakult meddő vita, az álláspontok változatlanul igen merevek voltak. Ellenzéki képviselők egyebek mellett azt a csaknem 120 végrehajtási rendeletet hiányolták, amelyek nélkül a tervezet csupán egy biankó törvény lenne, így érdemi vita tárgyát sem képviselheti.
Érdekes újdonság, hogy ezúttal kormánypárti politikusok is sürgették a törvénytervezetben alapcsomagként szereplő szolgáltatások pontos meghatározását. Lapunk - más sajtóorgánumhoz hasonlóan - úgy értesült, hogy a szocialista frakcióban immár legalább harminc képviselőnek komoly elvi kifogásai vannak a javaslattal kapcsolatban. Ennek alapján igencsak megkérdőjelezhető, hogy a decemberi végszavazáson meglesz a szükséges többség.
Az egészségüggyel összefüggő újabb gond, hogy nehezen árazhatók be az egészségbiztosítási régiók. A korábbi aggályokat igyekezett szétoszlatni a Medicina 2000 nevű szervezet azzal, hogy - saját felmérésére hivatkozva - állítja: a megyék többségében nyereséges az egészségbiztosítás. A napokban nyilvánosságra hozott kutatás eredményei azt mutatják, hogy a 19 megyéből mindössze öt esetében számolhatnak veszteséggel a piacra lépő befektetők. A szakrendelőket tömörítő Medicina 2000 számítása alapján akár jelentősebb invesztíció nélkül is elérhetik a törvénytervezetben megjelölt maximum kétszázalékos profitot. A szervezet szakértői kiszámolták, átlagosan mennyi az egy főre jutó egészségügyi kiadás az országban (a 2003-as adatok alapján 40 533 forint). Ezt vetették össze az OEP által ténylegesen kifizetett pénzekkel.
A lapunk által megkérdezett szakértők szerint mindaddig, amíg nem tudni pontosan, milyen adatok alapján számolták ki egy-egy megye nyereséges avagy veszteséges voltát, nem érdemes ezt támpontként figyelembe venni. Nem logikus a számítási módszer sem, hiszen a megyéknek jelenleg nincs saját egészségbiztosításból származó bevételük, csak kiadásuk van. E költségek az ellátott betegségcsoportok (azaz az OEP által térített finanszírozási egység) szerint alakulnak. Szakértők szerint is elképzelhető, hogy vannak nyereséges megyék az országban. Lapunk úgy tudja, Csáky András MDF-es szakpolitikus ágazatonként vizsgálta meg azok nyereséges, avagy veszteséges voltát és megállapította, hogy az esetleges nyereséget csupán néhány, kevésbé jelentős ágazat termeli.

Szigeti Ildikó
Szigeti Ildikó

Ez is érdekelhet