Bár az év elejétől élő gyógyszer-gazdaságossági törvény célja az indokolatlan gyógyszerfogyasztás visszaszorítása, több háziorvos és patika ezzel ellentétesen viselkedik. Számos budapesti háziorvosi rendelőben olvasható ugyanis a felhívás, amely szerint egy bizonyos gyógyszertárban kedvezményként számítják be a 300 forintos vizitdíjat a vényköteles orvosságok vásárlásakor. A kiírásban az is szerepel, hogy az akcióban csak azok vehetnek részt, akik legalább 301 forintért recept nélkül kapható készítményt is vásárolnak.
Az ügyről, mivel a vizsgálat folyamatban van, az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) csak szűkszavúan nyilatkozik. Az EBF szerint az orvos vagy a gyógyszerész nem kérhet és nem fogadhat el semmilyen tiltott juttatást, illetve ösztönzést a lakossági gyógyszervásárlással összefüggésben. Tiltanak minden olyan összefonódást gyártó, kereskedő és vényíró doktor között, amely veszélyeztetheti a hatékony és biztonságos gyógyszerellátást. A felügyelet jelenleg helyszíni szemlékkel és szakértői elemzésekkel azt vizsgálja, vajon fennáll-e a sajátos kooperáció gyanúja, és ha igen, az mennyire veszélyes. Egyelőre csak gyanítható, hogy a doktorok és patikák megsértették a gyógyszerfogyasztásra ösztönző reklámozásról szóló tiltó rendelkezést. (A tiltás elsősorban a vényköteles termékekre vonatkozik.) Ha igazolódik a törvénysértés gyanúja, a vétkes patika súlyos büntetésre számíthat. A felügyelet kezdeményezheti a területileg illetékes egészségbiztosítási pénztárnál, hogy a szabálysértő gyógyszertárakkal szerződést bontson.
A hirdetményt a váróhelyiségben kihelyező háziorvosok esetleges büntetéséről a hatóságnál nem tudtak nyilatkozni. Annyi bizonyos, hogy amennyiben a doktorok esetében is igazolódik a szabálytalanság, ők sem bújhatnak ki a felelősségre vonás alól. Információink szerint a felügyeletnek joga van tartósan megvonni vagy határozott időre felfüggeszteni az orvos vényírási jogosítványát, ám ez ügyben ilyen szigorú büntetéstől nem kell tartaniuk az érintetteknek.
