BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Alkuképes a versenyhivatal

2007. szeptember 27. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Várhatóan szerényebbre sikerül idén a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírságszaldója, ugyanis a tavalyi 1,84 milliárd forint után a szervezet szeptember 24-ig összesen 680 millió forint büntetést szabott ki. Ebben az évben 560 panasz érkezett a hivatalhoz és 124 eljárást folytatott le a tavalyról áthúzódóakkal együtt. A legtöbb fogyasztói panasz továbbra is a kereskedelmi láncokra érkezik. Idén a legtipikusabb ügyek közé a repülőjegy-problémák tartoztak.
Nagy Márta, a versenyhivatal elnökhelyettese tegnapi tájékoztatóján elmondta, hogy a bírságösszegek csökkenése nem a szabálytalanságok mérséklődésével függ össze. Ebben az évben már "alkut" lehetett kötni a hivatallal, vagyis a vizsgált cég kötelezettségeket vállalhat, hogy megszünteti és természetesen jóváteszi a torzult verseny által okozott károkat. Ebben az esetben a GVH eltekint a bírságtól. A szabály rugalmas, vagyis a vizsgálat nem feltétlenül jár kiegyezéssel, de az olyan esetekben, amikor a vásárlót közvetlenül nem éri kár, nagyobb az esély arra, hogy a hivatal elfogadja a kötelezettségvállalást, mint az olyan esetekben, ahol egy-egy cég tisztességtelenül befolyásolja a fogyasztót és ez közvetlenül hat a vásárló pénztárcájára. (A Tesco legutóbbi vizsgálata például kötelezettségvállalással ért véget a polcszervizrendszere miatt (Napi Gazdaság, 2007. szeptember 27.).
A fogyasztóvédelemmel és a kereskedelmi piaccal jelenleg a GVH és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság foglalkozik, a két szervezet igyekszik egymás között elosztani a munkát, ami azt jelenti, hogy egyes, a fogyasztóvédőkhöz beérkező panaszok a GVH asztalán landolnak és viszont. A két szervezet között az együttműködés három éve szoros, de a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló új uniós irányelv decemberi hatálybalépése, amely a fogyasztók érdekeinek védelmében nagyobb szerepet szán a versenyhivatalnak, szükségessé teszi az együttműködés újragondolását.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet