BUX 142682.25 0,66 %
OTP 46800 0,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

OTC-marketing a dm-nél

2007. szeptember 25. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jóllehet a vény nélkül kapható orvosságok forgalmazása eddig sem kecsegtetett túl nagy profittal, a DM menedzsmentjét ez nem tartotta vissza attól, hogy éljen a törvény adta lehetőséggel. A több mint 200 üzletet magában foglaló hálózat első, gyógyszereket is árusító boltjában 150, úgynevezett OTC-terméket lehet majd kapni - hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. A drogériahálózat magyarországi vezetője hangsúlyozta: csaknem 500 millió forintba került a beruházás, amelynek eredményeként az év végéig valamennyi DM-ben kapható lesz az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) által engedélyezett patikaszerek többsége. A cég menedzsmentje nem vár gyors megtérülést, azt viszont igen, hogy az immár orvosságokkal is bővített termékpaletta a korábbinál jobban ösztönzi majd a vevőket. Görgeyné Bokor Rita, a DM szortimentmenedzsere lapunk kérdésére elmondta: nem tartanak sem a patikai, sem a hipermarketek jelentette konkurenciától. Az árképzés során ugyanis igyekeztek a gyógyszertári árak alá menni.
A DM illetékese megjegyezte azt is: az OGYI honlapján megtalálható gyógyszerlistán mintegy 300 készítmény szerepel, ám ezek közül legalább száz olyan van, amelyet nem lehet jelenleg beszerezni.

Szigeti Ildikó
Szigeti Ildikó

Ez is érdekelhet