Minden jel szerint a kormányfő megelégelte az egészségbiztosítási reform kapcsán több hónapja folytatott meddő vitákat, Gyurcsány Ferenc ugyanis már nem elégszik meg azzal, hogy egyeztetésre hívja a koalíciós pártok szakpolitikusait, hanem az üzleti biztosítókkal is közvetlenül akar tárgyalni.
Miután az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén több ellenzéki képviselő is hiányolta a biztosítási reformmal összefüggő háttértárgyalásokról szóló információkat, tegnap a grémium szocialista elnöke újságírók előtt számolt be az eddigi eredményekről.
Kökény Mihály hangsúlyozta: az MSZP szeretné, ha a legfontosabb kérdésekben döntés születne az év végéig, ám lehetnek olyan részletek, amelyekről később határoznának. A szocialisták továbbra is kitartanak a területileg egybefüggő, régiós felosztás mellett.
Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésekért felelős államtitkár erre reagálva lapunknak azt mondta: nekik sem áll szándékukban megváltoztatni a kistérségi felosztáson alapuló, "párducmintásként" emlegetett javaslatukat. A szabad demokrata politikus szerint az MSZP monopolhelyzetű régiós felosztásánál még az is jobb lenne, ha megmaradna az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), igaz, nem a jelenlegi formájában, hanem megerősítve.
A törvényi garanciákat firtató kérdésünkre Horn Gábor kijelentette: egy parlamentáris demokráciában elvileg minden lehetséges, nevezetesen, ha az Országgyűlés megváltoztatja a szóban forgó jogszabályt, nem csupán a pénztárak kisebbségi, 49 százalékos tulajdonjoga, hanem a többségi állami tulajdon is eladható. A törvénytervezet mostani formája viszont garantálja a tartós állami tulajdonban maradást. A kisebbségi részesedés sorsa még mindig kérdéses, hiszen túl sok feltételt nem szabhatnak a piacra lépő biztosítóknak - ismerte el az államtitkár.
