BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem sietik el a kórházak az átalakulást

Egyelőre nincs adat arról, hogy hány egészségügyi ellátó működési formáját változtatják meg. Az ezt szorgalmazó fideszes felhívásra nem minden ellenzéki vezetésű önkormányzat reagált, voltak viszont olyanok is, ahol kormánypárti képviselők kezdeményezték a helyi kórház gazdasági társasággá történő átalakítását.

2007. július 9. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nincs még összesített adat arról, hogy mely egészségügyi intézményeket működtetnek a jövőben gazdasági társaságként. Korábban Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke jelentette be, hogy a pártja által irányított önkormányzatok július 1-jétől átszervezik a kórházaikat, de a szolgáltatók többségénél még nem kezdték meg az eljárást. A legnagyobb ellenzéki pártnál ugyanakkor hangsúlyozzák: a gazdasági társasággá való alakítás nem kötelező, erről helyi szinten kell dönteni.
Több önkormányzat, például a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és Vas megyei már évekkel ezelőtt – vagyis a mostani reformtörekvéseket, illetve az ellenzéki felszólítást megelőzve – fontolóra vette, hogy nonprofit gazdasági társasággá alakítja kórházát. Az egészségügyi intézményeket tulajdonló és működtető helyhatóságok jellemzően a költséghatékonysággal indokolták a változtatási szándékot. Hivatalos döntés még alig-alig született, de számos önkormányzat képviselő-testülete tárgyalta már az esetleges átszervezés ügyét.
Sajátos helyzet alakult ki Szombathelyen, ahol a kormánypárti vezetés vitatja a Vas megyei önkormányzat közelmúltban hozott döntését, miszerint a Markusovszky Kórház gazdasági társaságként működjön. A megyei jogú város önkormányzata korábban többször jelezte szándékát a megyei kórház közös működtetésére, ám ezt az ajánlatot a megye elutasította. Mindezek után az intézmény neve szeptembertől Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt., egyszemélyi tulajdonosa pedig a Vas megyei önkormányzat lesz.
Debrecenben – mint arról lapunk korábban beszámolt – az ország egyik legnagyobb fekvőbeteg-ellátója, a Kenézy Gyula Kórház decembertől kft. formájában működik tovább. Az erről szóló előterjesztést a napokban fogadta el az intézmény fenntartója, a Hajdú-Bihar megyei Közgyűlés – a döntést az ellenzékben lévő szocialista városatyák is támogatták. Az átalakulást követően a társaság nem részesül azonnal központi finanszírozásban, ebben az átmeneti időszakban a kórház hitelből működik majd. Úgy tudjuk, noha a dolgozók közalkalmazotti státusa értelemszerűen megszűnik, a Kenézy kórház összes alkalmazottja ugyanazokban az egyéb juttatásokban részesül majd, mint korábban. Ráadásul az átalakuló intézményben kötelezettséget vállaltak arra, hogy mindenkit átvesznek, aki november 30-án érvényes munkaszerződéssel rendelkezik.
Budapesten a Schöpf-Mérei Kórház volt az első, amely működési formáját gazdasági társasággá változtatta: az intézmény több éve eredményesen működik közhasznú társaságként – tudtuk meg Garamvölgyi György főigazgatótól. Jelenleg átmeneti állapotban van a kórház, a Fővárosi Közgyűlés ugyanis határozatot fogadott el a százszázalékos önkormányzati tulajdonrész eladásáról, ám a pályázatot még nem írták ki. A kétszeres Budapestért-díjas intézményben most csak a járóbeteg-ellátást finanszírozza az egészségbiztosító, a fekvőbetegkasszából finanszírozandó vizsgálatokért és beavatkozásokért a betegeknek térítési díjat kell fizetniük, meghatározott ára van például a genetikai vizsgálatoknak és a szülésnek is. A főigazgató hangsúlyozta: igaz, hogy náluk már nem ingyenes a szülés, ám – az egészségbiztosítóval ellentétben – ugyanannyiba kerül akkor is, ha császármetszést végeznek. Az intézmény vezetője bízik abban, hogy a dolgozóké maradhat a nagy múltú kórház, így optimistán indulnak a Fővárosi Önkormányzat által vélhetően ősszel kiírandó pályázaton.

Szigeti Ildikó
Szigeti Ildikó

Ez is érdekelhet