Nem hagyományos árverezésen, hanem úgynevezett börzéken értékesítik majd a kórházi átszervezések miatt fölöslegessé váló műszereket, berendezéseket – mondta el lapunknak az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) gazdasági főigazgatója. Nagy Árpád rámutatott: elsőként azok az intézmények jelezhetik igényüket, amelyek feladatokat vesznek át valamelyik megszűnő intézménytől vagy részlegtől. Ezek a kórházak térítésmentesen juthatnak hozzá a gépekhez, eszközökhöz. Az ezután is gazdátlanul maradt tárgyakat bejegyzik egy katalógusba – amely az interneten is megtekinthető lesz –, minden eszköz és berendezés mellett feltüntetik az árát is; licitálni nem lehet, se fölfelé, se lefelé. A főigazgató szerint nem éri el a milliárdos nagyságrendet a gazdára váró eszközpark értéke.
A börzét szeptemberben vagy októberben rendezik, az EKI főként az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézettől (OPNI), a Svábhegyi Gyermekkórháztól és az Országos Gyógyintézeti Központtól veszi át a megszüntetésük miatt fölöslegessé váló tárgyakat, bútorokat. Gondot okoz, hogy mindhárom intézményben gyógyító munka folyik még most is, így a leltárt sem tudták érdemben megkezdeni. Nagy Árpád hangsúlyozta: nemcsak a műszerparkot, hanem az adósságállományokat is átveszik a megszűnő országos intézményektől. Ezek összértéke csaknem 3 milliárd forint, amit a börzén befolyó pénzekből az EKI aligha tud rendezni. Jelentős előrelépésként értékelte viszont az illetékes, hogy az intézet alapító okiratába „beemelik” az egészségügyi szolgáltatók megszüntetésével kapcsolatos feladatok ellátását. Ennek akkor is komoly jelentősége lesz, ha a kórházakat gazdasági társasággá alakítják majd. Az EKI-nél bíznak abban, hogy az önkormányzatok a későbbiekben is számítanak a munkájukra. A jelenlegi jogszabályok szerint a központilag kötelezően rendelkezésre álló darabszámot meghaladó, azaz a norma feletti készletet értékesíthetik az intézmények, illetve országos ellátók esetében az EKI. Az értékesítés módja lehet egyebek mellett az árverezés: ennek keretében az állami vagy magántulajdonú intézmények megbízottai licitálhatnak egyes műszerekre, berendezésekre. Az árverések bevételeit az intézet visszaforgatja saját kasszájába, amiből például a raktárkészlet frissítésének költségeit fedezi.
Korábban több, neve elhallgatását kérő egészségügyi dolgozó is arról számolt be lapunknak, hogy a szerkezetátalakítás bejelentése óta gyakorlatilag széthordják a kórházakat (NAPI Gazdaság, 2007. május 3., 3. oldal). Úgy tudni, azóta a legtöbb kórházban megerősítették a vagyonvédelmi szolgálatot.
