Némi kivárást követően néhány napja két Tesco áruházban is vásárolhatók vény nélkül kapható gyógyszerek. Az áruházlánc szóvivőjének tájékoztatása szerint a 450, patikán kívül is forgalmazható szer közül egyelőre csak 61-féle készítmény található meg a hipermarketek polcain. Hardy Mihály elmondta: szakértőik jelentős munkát végeztek a törvény előkészítésében, és a külföldi tapasztalatokat is jól ismerik. Ennek ellenére nem akartak hirtelen belevágni a gyógyszerek árusításába. Az áruházlánc vezetése ettől a kiegészítő szolgáltatástól kevésbé anyagi, inkább erkölcsi hasznot remél, hasonlóan a Molhoz, amely az országban elsőként kezdte meg januárban a gyógyszerek árusítását. Mint arra Éber Anna, a társaság shop- és marketing-vezetője rámutatott: a vásárlók komfortérzetét akarták növelni, ami – az eddigi visszajelzések alapján – sikerült is. Kezdetben öt üzemanyagtöltő állomáson lehetett orvosságot vásárolni, most már hét fővárosi és három vidéki benzinkútnál is kapható gyógyszer. Egyelőre mintegy 50-féle készítmény hozzáférhető a Mol-kutaknál.
Főleg a fájdalomcsillapítókat és a nátha elleni szereket keresik a benzinkutaknál – mondta az olajtársaság illetékese. Éber Anna hozzátette: jellemzően ott nagyobb a kereslet, ahol a közelben nincs éjjel-nappal nyitva tartó patika. A Mol igyekezett úgy kialakítani az árakat, hogy azok nagyjából a gyógyszertári árakhoz igazodjanak. Lényeges különbség viszont, hogy a nap 24 órájában azonos áron juthatnak az eddigi patikaszerekhez a vevők, ellentétben a gyógyszertárakkal, amelyekben este és hétvégén ügyeleti felárat számítanak fel az orvosságokért.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól (ÁNTSZ) a gyógyszer-gazdaságossági törvény januári hatályba lépése óta összesen 220 kereskedelmi egység kért és 130 kapott gyógyszer-forgalmazási engedélyt. Az elutasított kérelmek közül 27 esetben kértek hiánypótlást és csak 14 olyan igénylő volt, amelyet „véglegesen” elutasítottak. Taszáry Ilona, az ÁNTSZ kommunikációs főosztályvezetője kérdésünkre elmondta: ez idáig nem volt szükség az engedélyek visszavonására, tehát valamennyi kérelmező betartotta a gyógyszerforgalmazás feltételeit. Igaz, arról nincs információ, hogy az elmúlt fél évben hány ellenőrzést végeztek ezzel kapcsolatban.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Gyógyszerész Kamara következetesen ellenezte a vény nélkül is kapható gyógyszerek patikán kívüli árusítását, mert úgy vélik, ezeken a helyeken nem megoldott a gyógyszerbiztonság, vagyis nincs sem szakmai, sem személyes garancia a gyógyszerbeszerzés és -tárolás biztonságos körülményeinek megteremtésére, nincs garancia az alkalmazáshoz szükséges szakértelem biztosítására. A vásárlók tapasztalatai és az ellenőrző hatóságok vizsgálatai szerint a kiskereskedelemben mindennapos a bizonytalan eredetű, nem megfelelő minőségű, lejárt szavatosságú termékek árusítása, és ez a tény is megfelelően alátámasztja a gyógyszerforgalmazással kapcsolatos aggályokat – hangsúlyozza korábbi álláspontját a szakmai testület.
