BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Változik az ügyeleti rendszer

2007. július 1. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alapvetően megváltozott az egészségügyben dolgozók ügyeletével kapcsolatos szabályozás július 1-jétől. A vonatkozó magyarországi törvény alapján – az európai jogharmonizáció eredményeként – a kórházakban dolgozók ügyeleti ideje teljes mértékben munkaidőnek számít. Ahol a betegellátás indokolja, célszerű műszakok szervezésével megoldani az új előírásokból és a létszámhiányból adódó problémákat az illetékesek szerint. A kormányzat csak „elméletileg” ismeri el az ügyeletet munkaidőként, annak díjazását azonban nem illesztette az új szabályhoz – mondta lapunknak Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. A testület azt javasolja az érintetteknek, hogy helyi szinten, a kollektív szerződés kínálta lehetőségekkel élve próbálják „kialkudni” a munkaidőhöz mért bérezést.
A gyógyszerpiacon is jelentős változásokra lehet számítani. Az idén immár második alkalommal megtartott árlicit eredményeként tegnaptól 342 orvosság termelői ára csökkent. Főként a csontritkulás kezelésére szolgáló és különböző, idegrendszerre ható készítményekért kell kevesebbet fizetni, de az árcsökkenés hatását a szívbetegek, a cukorbetegek és az allergiások is megérzik. A préselt árak miatt a támogatások mértéke is csökken, így az árváltozások a lakosság oldaláról kevésbé látványosak. A több száz olcsóbbá váló gyógyszer között igen jelentős azok aránya, amelyek esetében 50 forintnál kisebb lesz a különbség. Az árlicit következtében ezúttal viszont csaknem negyven patikaszer kerül le a támogatotti listáról. Ezek olyan készítmények, amelyeket a gyártók a referenciaárnál több mint 20 százalékkal drágábban kínáltak.

Szigeti Ildikó
Szigeti Ildikó

Ez is érdekelhet