Leginkább akkor volna igazságos és hatékony az egészségügyi ellátás finanszírozása, ha az országot három régióra bontanák – mondta Horn Gábor államtitkár, SZDSZ-es ügyvivő egy háttérbeszélgetésen. Véleménye szerint a területi egyenetlenségek jól kiküszöbölhetőek volnának, ha egy nyugati, keleti és középső egészségbiztosítási régiót alakítanának ki. A szabad demokraták azt sem tartják kizártnak, hogy egy-egy „technikai” régióban több biztosító, illetve ellátásfinanszírozó versenyezzen.
A biztosítóknak 6–12 hónapot adnak az ügyféltoborzásra, és ugyanennyi idejük lenne az állampolgároknak is a biztosító kiválasztására. A több-biztosítós rendszer indulásával némileg csorbulhat a szabad orvos- és intézményválasztás joga – ismerte el kérdésünkre Mihályi Péter, az SZDSZ egészségpolitikusa. A fővárosban elvileg valamennyi kórházzal szerződniük kell majd a biztosítóknak, ám vidéken nemcsak lehet, de kell is szelektálniuk a szolgáltatók között. Ez alapján a betegnek az általa választott biztosító „megmondhatja”, mely intézményt keresse fel problémájával. Az ügyfelek – a kötelező biztosításhoz hasonlóan – évente egyszer válthatnak majd biztosítót. Horn felvetette annak a lehetőségét is, hogy a Magyarországon működő 49 társaság mellett külföldi biztosítók is pályázhatnának az egészségügyi ellátás finanszírozására. Mihályi szerint a regionális ellátásfinanszírozókban tervezett 49 százalékos tulajdoni arány valódi kisebbségi jogokkal jár majd. Nem tartjuk kizártnak a most kétmillió főben maximált taglétszám 2,5 millióra való bővítését – mondta kérdésünkre az SZDSZ versengő modelljét kidolgozó szakember. Az üzleti biztosítók megjelenésétől 50–100 milliárd forintos tőkeinjekciót remélnek, amely az ágazat fejlesztésére fordítható majd. Egyelőre nem eldöntött, hogy a biztosítóktól mekkora minimális befektetést várnak; az eddigi visszajelzések alapján azonban a biztosítók nem tervezik a tulajdonszerzést a majdan velük szerződő kórházakban – tette hozzá Mihályi.
