Várhatóan decembertől kft.-ként működik tovább az ország egyik legnagyobb egészségügyi intézményének számító Kenézy Gyula Kórház. Az illetékes megyei közgyűlés májusi döntésével jogutód nélkül szünteti meg az intézményt, amely gazdasági társaságként működik majd tovább. A kórházban miniszteri döntés alapján korábban 473-mal kellett csökkenteni az eredetileg 1317 aktív ágyszámot, ami 600 fős létszám-leépítési kényszert vont maga után. Az adósságállomány megközelíti az 1 milliárd forintot, ám ezt – a helyi önkormányzat 200 millió forintos gyorshitele jóvoltából – a közelmúltban sikerült némileg csökkenteni.
Szentgyörgyi János, a 2600 főt foglalkoztató kórház sajtóreferense lapunknak elmondta: a kórházban derűlátóak a gazdasági társasággá történő átalakítást illetően, hiszen a kórház élére az a szakember került még februárban, aki korábban a Városi Egészségügyi Szolgálat vezetőjeként két év leforgása alatt konszolidálni tudta az addig súlyos adósságokkal küzdő járóbeteg-ellátást. A 260 ezer ember ellátásáért felelős kórház hiába a legnagyobb egészségügyi intézmény a megyében, a minisztérium nem a Kenézy Gyula Kórházat, hanem a Debreceni Orvostudományi Egyetemet, illetve annak klinikáit jelölte ki súlyponti intézményként. Ez azért is elgondolkodtató, mert korábban a két ellátó együttműködési megállapodást kötött a traumatológiai betegek Kenézy Gyula Kórházban történő ellátásáról. Aligha meglepő ennek tükrében, hogy az intézmény áprilisban utolsóként írta alá a módosított ágyszám alapján meghatározott finanszírozási szerződést, amiből ez az ellátási forma eredetileg kimaradt.
Jelenleg egyébként nincs érvényes szerződése a kórháznak, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ugyanis nem hosszabbította meg az áprilisra és májusra vonatkozó megállapodást. A sajtóreferens megjegyezte: az intézményben változatlanul ellátnak minden beteget, de egyre nagyobb a menedzsment aggodalma, hiszen nem tudják, hogy mekkora az az esetszám, amit még finanszíroz az egészségbiztosító.
A Kenézy Gyula Kórház esete nem egyedi. Egyre több önkormányzat dönt úgy, hogy megváltoztatja a fenntartásában levő egészségügyi ellátó intézmények működési formáját. Jelenleg nincs még átfogó adat arról, hogy hány intézmény tulajdonosa választja ezt a megoldást, csak annyi bizonyos, hogy a fideszes vezetésű megyei közgyűlések szinte kivétel nélkül így járnak el. Lapunk úgy tudja, ez csak látszatmegoldás, hiszen a kft.-vé alakulás előfeltétele az adósságrendezés.
A Magyar Kórházszövetség nem kíván állást foglalni a működési forma megváltoztatása kapcsán. Varga Ferenc, a testület elnöke annyit mondott megkeresésünkre: a szövetség egyformán képviseli valamennyi tagkórháza érdekeit, függetlenül attól, hogy milyen formában működik az intézmény. Annyit azonban megjegyzett a szövetség vezetője, hogy a kft.-vé alakítás nem minden esetben jelenti a problémák orvoslását, hiszen – úgy tudja – a kórházaknak előbb rendezniük kell az adósságukat, csak ezt követően változtathatják meg működési formájukat. Ráadásul a gazdasági társasággá váló kórházak dolgozói búcsút inthetnek a közalkalmazotti jogviszonyból származó valamennyi kedvezménynek, igaz, a racionálisabb létszámgazdálkodás eredményeként felszabaduló források lehetőséget adnak a dolgozók kompenzálására.
