Két világ, két filozófia ütközésének lehetünk nap mint nap tanúi a világ szoftveriparában. Az „üzleti” szoftvergyártók foggal-körömmel, az általuk kierőszakolt jogszabályokkal harcolnak érdekeikért. Üzleti modelljük mellett az a fő érvük, hogy a befolyó összegekből javíthatják ki a szoftvereikben keletkező hibákat, és még pompásabb szoftverekkel örvendeztethetik meg felhasználóikat – amiért persze újra fizetni kell. Ellenfeleik ezt leginkább a 22-es csapdája szituációként emlegetik: ha egyszer elkezd valaki fizetős szoftvert használni, akkor élete végéig fizethet, hiszen nagyon nehéz – mi több, költséges – egy másik rendszerre váltani.
Erős érv azonban a modell mellett, hogy a legtöbb üzleti szoftverfejlesztő társaság biztos lábakon áll, nem kell félni, hogy a felhasználóik támogatás nélkül maradnak – amiért persze fizetni kell.
A másik világot, a szabad szoftverek fejlesztőit sem illethetjük a „ma született bárány” vagy a „jótevők jótevője” jelzőkkel. Az önként és valóban ingyen fejlesztő programozókon kívül itt is egyre nagyobb teret nyernek az üzleti vállalkozások. Bár a közösség által fejlesztett szoftverekért nem kérhetnek pénzt, de ezeket átcsomagolva, a legkülönfélébb disztribúciókat összerakva, már pénz kérhető az ingyenes szoftverekért. És bizony kérnek is.
Nyomós érv azonban e modell mellett is szól, mégpedig az, hogy egy-egy feladatra majdnem mindig találhatunk valóban ingyenes megoldást – amiért persze idővel, energiával azért csak kell fizetni. A közelmúltban készült egy statisztika a magyarországi dvd-vásárlási szokásokról. Az érdekelt forgalmazók tágult szemekkel, hitetlenkedve fogadták az eredményt: az ezer forint körüli ársávban árult filmeket úgy viszi a magyar, mint a cukrot. Lehet, hogy ha a szoftvereket is elérhető áron kínálnák, több lenne a jogtiszta felhasználó? Lehet, hogy több lenne a szoftvergyártók bevétele?
Lehet, hogy csak a BSA-nak lenne rossz, mert nem lenne szükség rá?
A címben feltett kérdésre pedig azt válaszolhatnánk: mindegy.
Girnt József (admin)