Az emberek túlnyomó többsége támogatná, hogy az állami biztosítás mellett a magánbiztosítók is szerepet kapjanak az egészségbiztosításban. A lakosságnak csak kevesebb mint egyharmada száműzné őket erről a területről, míg körülbelül 50 százalékuk nagyjából egyforma szerepet adna az államnak és az üzleti alapú biztosítóknak – derül ki a Generali-Providencia Biztosító Zrt. felkérésére készült Medián-kutatásból.
A kizárólag a magánbiztosítók versenyén alapuló modell bevezetésével csak nagyon kevesen értenének egyet, de a lakosság 45 százaléka támogatná egy „vegyes” egészségbiztosítási rendszer kialakítását, tehát egy olyan rendszerét, amelyben megmarad az állami biztosító, de aki akar, magánbiztosítóval szerződhet. A jelenlegi egységes, állami biztosítás fenntartását 40 százalékuk támogatná, míg a csak inkább szakmai körökben felvetett regionális modellt további 7 százalék tartaná a legjobb megoldásnak.
A magánbiztosítók térnyerését leginkább a fiatalok támogatnák, ezenkívül a magasabb végzettségűek és a jobb anyagi körülmények között élők. Az üzleti alapon működő biztosítók egészségügyi szerepéről alkotott vélemények közvetlenül nem függnek össze az emberek egészségi állapotával. Ennél sokkal fontosabb az öngondoskodási hajlandóság és a biztosítókkal meglévő kapcsolat. Az életbiztosítással rendelkezők és a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok – életkoruktól és jövedelmi helyzetüktől függetlenül – az átlagosnál jóval inkább pártolják a magánbiztosítások térnyerését.
