BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Állami garanciát építenének a több-biztosítós rendszerbe

2007. április 23. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alapvető szemléletváltásra van szükség az egészségügyben: az intézmények ne a rövid távú céljaikat tartsák szem előtt, hanem tanuljanak meg perspektívákban gondolkozni és tervezni. Ez a filozófia kell ahhoz, hogy az ágazat szereplői kellőképpen fel legyenek készülve az ágazat fejlesztését célzó csaknem 400 milliárd forintos pályázatra a következő években – mondta Horváth Ágnes egészségügyiminiszter-jelölt az Országgyűlés szakbizottsága előtt. A meghallgatáson az ellenzék tagjai élesen bírálták a tárcánál eddig államtitkárként tevékenykedő szabad demokrata politikus nyilatkozatait, a kormánypárti képviselők szerint viszont a jelölt kellően magabiztos. A több-biztosítós modell kapcsán Horváth azt mondta: nincs ok az aggodalomra, hiszen olyan rendszer kialakítását tervezik, amelyben a verseny és a szolidaritás egyaránt megjelenik. Az elképzelések egy vegyes struktúráról szólnak, vagyis megmaradna egy állami tulajdonban lévő biztosító, ám az eddiginél nagyobb szerepet és több lehetőséget kapnának a magánpénztárak. A járulékbevételt pedig „visszaosztanák” a biztosítóknak egy fejkvóta alapján, ami országos szintű kockázatközösséget jelentene arra, hogy a profitérdekelt társaságok ne szelektálhassanak a betegek között.
A bizottsági meghallgatáson Pesti Imre fideszes képviselő az irányított betegellátási rendszer (ibr) esetleges folytatásáról kérdezte a miniszterjelöltet. Az ellenzéki politikus szerint a modellkísérlet eredményességét és létjogosultságát többen is megkérdőjelezték; a számvevőszéki jelentés szerint miközben 5,5 milliárd forintos megtakarításról beszéltek, csak 1,9 milliárd forint felhasználásáról volt adat. Mindemellett az ibr-ben részt vevő háziorvosok keresete jóval elmaradt a betegutak kijelölését végző szervezőkétől. Horváth, aki 2004-ben ügyvezető igazgatóként dolgozott az ibr-nek otthont adó veresegyházi Misszió Egészségközpontnál, határozottan visszautasította Pesti felvetéseit ugyanúgy, mint magát a számvevőszéki jelentést. A leendő miniszter a modellkísérlet elvitathatatlan érdemei közé sorolta azt, hogy a benne szerepet vállaló orvosok megtanultak szakmai protokollok alapján dolgozni és ők voltak az elsők az országban, akik elsajátították a tételes elszámoláskészítés mikéntjét. Horváth Ágnes szerint az ibr-nek helye és szerepe van az átalakított egészségügyben, de azt meg kell keresni.

Szigeti Ildikó
Szigeti Ildikó

Ez is érdekelhet